Luxemburgi bejelentési kötelezettséggel kapcsolatos információ

Nyomtatás

Tájékoztatjuk Tagjainkat, hogy Luxemburg felfüggesztette a posting irányelvhez kapcsolódó bejelentési kötelezettséget. Ez előreláthatólag a közúti fuvarozást érintő EU szabályozás egyik mérföldkövéig, a lex specialis (a fuvarozással összefüggő speciális jogszabály) luxemburgi jogrendbe való átültetéséig fog tartani.


2017. március 14-ei döntése alapján Luxemburg – a többi nyugat-európai tagállamhoz hasonlóan – jogrendjébe ültette, majd alkalmazni is kezdte a posting irányelvet a közúti áru- és személyszállításra. A jogszabály hatálya a kabotázs, illetve loco fuvarozásra terjed ki, ami azt jelenti, hogy aki ilyen fuvarozási műveletet kíván végezni Luxemburg területén, annak be kell jelentenie a kiküldött gépjárművezetőt az erre létrehozott online felületen. Emellett pedig az érintett gépjárművezető jogosult az ottani minimum órabérre az elvégzett munkaórák után.

Az IRU mai tájékoztatása szerint (akit a luxemburgi társegyesületünk informált) Luxemburg felfüggesztette a bejelentési kötelezettséget a közúti áru- és személyszállításban dolgozó gépjárművezetők tekintetében. Ennek értelmében tehát bármilyen fuvarművelet végezhető Luxemburg területén anélkül, hogy azt előzetesen be kellene jelenteni. Információink szerint a felfüggesztés az Európai Unió Mobilitási Csomagjának keretein belül készülő, kizárólag a közúti áru- és személyszállításra alkalmazandó jogszabály (lex specialis) luxemburgi jogrendbe való átültetéséig tart.

Az, hogy a felfüggesztés azt is jelenti-e, hogy a gépjárművezető részére nem kell megfizetni a luxemburgi minimálbért, egyelőre nem tisztázott. Ennek mihamarabbi kiderítése érdekében felvettük a kapcsolatot az IRU-val. A témával kapcsolatos fejleményekről tájékoztatjuk tagjainkat.


munkavállalók luxemburgi kiküldetése »

kiküldetési nyilatkozat »


Friss információ! 2018. február 5.

Felhívjuk Tagjaink figyelmét, hogy az IRU tájékoztatása szerint ugyan nem kell előzetes bejelentést tenni a gépjárművezetőket illetően, viszont a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló 96/71/EK irányelve változatlanul hatályos és alkalmazandó Luxemburgban. Ez azt jelenti, hogy a Luxemburg területét érintő loco és kabotázs fuvarfeladatoknál a gépjárművezető munkabérét továbbra is a luxemburgi minimálbér szerint kell meghatározni. A tranzit műveletek továbbra sem tartoznak a kiküldetési irányelv alkalmazásának hatálya alá.


MKFE Kommunikáció

 

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.