Kiküldetés: fontos részsiker az Európai Parlamentben!

2018. június 05. kedd, 13:33

Tisztelt Tagjaink! Június 4-én az EP közlekedési bizottsága szavazott a Mobilitási Csomag legérzékenyebb tervezeteiről. A képviselők többsége támogatta a nemzetközi fuvarműveletek kivételét a kiküldetési előírások alól. A jogalkotási folyamatnak azonban még messze a vége, semmi nem dőlt el.

Az elmúlt hetek intenzív nemzetközi lobbiját és az illetékes képviselők mozgósítását követően tegnap délután Brüsszelben fontos állomásához érkezett az MKFE hosszú ideje folytatott küzdelme a nyugati protekcionista intézkedések ellen. A magyar fuvarozók számára jelentős részeredményként könyvelhető el, hogy az illetékes parlamenti bizottság (TRAN) 27-21 arányban támogatta a széleskörű nemzetközi összefogásban az MKFE által is szorgalmazott megoldást: a kiküldetési előírások a fuvarozásban csak a kabotázsra terjedjenek ki, a határátlépéssel járó, nemzetközi fuvarműveletet végző gépkocsivezetőkre ne. Az elkövetkező hetek kérdése, hogy a – legvalószínűbb várakozások szerint – a döntéshozó testület nyári plenáris üléseinek egyikén megerősítést nyer-e, illetve miként módosulhat a szöveg. A sokak számára meglepetésként elért eredmény hatására mindenesetre fokozott ellenlobbira számítunk.

A tegnapi fejleményről a folyamatban meghatározó szerepet játszó EP-képviselő, egyben európai néppárti árnyék-jelentéstevő Deli Andor közleményét ITT olvashatják.

Június 4-én a Mobilitási Csomag három jogszabálytervezetéről került sor bizottsági szavazásra.  Az elfogadott teljes szövegek ismeretében elemzendő lesz, hogy az egyebek mellett a nemzetközi forgalomban résztvevő, 2,4t feletti össztömegű könnyű tehergépjárműveket is uniós szabályozások alá vonó, a kabotázsvégzés szabályait szigorító, a gépkocsivezetők háromhetenkénti hazatérési lehetőségét előíró rendelkezések pontosan mit tartalmaznak. A TRAN képviselői lehetővé tennék a heti pihenőidőknek a kabinban való kivételét egy szabványosított higiéniai, biztonsági, szolgáltatási  kritériumoknak megfelelő parkolóban történő parkolás esetén. A kritériumokat a jogszabály mellékletében részleteznék.

Pár perces felvétel a szavazásról (angol felirattal) megtekinthető ITT.

xxx

Ezen a héten csütörtökön (június 7-én) tartják a társjogalkotó Tanács közlekedési formációjának ülését Luxemburgban, ahol azonban a tagállamok közötti le nem zárt viták és megosztottság miatt  politikai megállapodásra csak az elektronikus útdíjszedő rendszerről szóló irányelvtervezet és a bérelt járművek használatáról szóló irányelvtervezet témáiban kerülhet sor. A miniszterek a csomag – mások mellett – piaci és szociális dossziéit illetően – ún. előrehaladási jelentés keretében – csupán áttekintik az „elért eredményeket”.  A közlekedési tanácsülés élőben is, utólag is ITT és ITT megnézhető.

 

Csányi Gábor nemzetközi titkár, 2018. június 5.

MKFE kommunikáció