Ma Gedeon, Johanna napja van.

Figyelem! Nem kell újranyilatkozni a NAV felé a J30 nyomtatványon annak, aki már megtette február 28-áig!

Az AutóKözlekedés áprilisi számában – korábban az Egyesülethez eljuttatott információk alapján – tévesen jelent meg, hogy újra tevékenység-bejelentési nyilatkozatot kell tenniük azoknak, akik február 28-áig már egyszer nyilatkoztak. A 43. számú Magyar Közlönyben megjelent 2017. évi XXI. törvény kimondja többek között, hogy ha a nyilatkozattételre kötelezett személy, aki a fenti törvény hatálybalépéséig, vagyis március 24-éig nyilatkozatot tett, akkor az állami adó- és vámhatóság a határidőt megtartottnak tekinti. Ennek értelmében új nyilatkozat megtétele nem szükséges.

Emlékeztetőül: az új jövedékiadó-törvény (Jöt) teljes értékű bevezetése 2017. július 1-jére módosult. Ennek következményeként a kilométeróra-állást júliusig a továbbiakban is rögzíteni kell, azonban a tevékenység-bejelentési nyilatkozat (NAV_J30) február 28-ai benyújtási határideje kitolódik, 2017. május 15-éig. A módosított határidő szerint tehát azoknak a szervezeteknek kell nyilatkozniuk, amelyek a tevékenységüket – változatlan formában vagy módosítva, vagy az engedélyek összevonásával – 2017. június 30-át követően is folytatni kívánják. A nyilatkozat benyújtásának új határideje 2017. május 15., ezt tehát most azok is büntetlenül megtehetik, akik lekésték a februári időpontot. Azok az engedélyesek, akik nem tesznek nyilatkozatot, a tevékenységüket az új Jöt szerinti szabályok alapján számított és nyújtott jövedéki biztosíték összegének állami adó- és vámhatóság általi jóváhagyásáig, de legfeljebb 2017. október 1-jéig végezhetik.

A módosítás értelmében 2017. július 1-jétől a belföldi telephelyen üzemanyag-tárolásra rendszeresített üzemanyag-tankoló automatával ellátott tartályból elektronikus mérőeszközön keresztül betöltött kereskedelmi gázolaj esetében visszaigényelhető adóként a jövedéki termék adóval növelt áron történt beszerzését igazoló bizonylat kiállításának napján hatályos adómértékkel számított adó vehető figyelembe. Adóvisszaigénylés a jövedéki termék adóval növelt áron történt beszerzését igazoló bizonylaton szereplő ellenértékből legalább a kiállítás napján hatályos adómértékkel számított adótartalom kiegyenlítését követően érvényesíthető.

Elsősorban adóraktár-engedélyesekre vonatkozik egy új rendelkezés, mely szerint azon személyek, akik a nyilatkozatukban a közvetlen elektronikus adatkapcsolaton keresztül történő adatküldést választják, az adatküldésük tesztelését 2017. május 15-éig meg kell kezdeniük! A tesztelés megkezdéséhez először be kell jelentkezniük NAV-nál. Van kivétel: ha az engedélyes igazolja, hogy az adatküldésre olyan számítógépes szoftvert kíván alkalmazni 2017. július 1-jétől, amelynek tesztelése a NAV-nál 2017. május 15-éig megkezdődött, nem kell részt vennie a tesztfolyamatban. Az a tesztelésre kötelezett személy, aki elmulasztja a kötelezettségét, a jövedéki biztosítéka 0,5%-ának megfelelő összegű bírsággal is sújtható.

 

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.