Ma Konrád, Tivadar napja van.

Fokozott figyelemmel kell kezelni a nemzetközi fuvarfeladatokhoz kapcsolódó közlekedési engedélyeket

Felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét, hogy az Unión (illetve EGT-n kívüli) harmadik országos, engedélyhez kötött fuvarok teljesítése során fordítsanak kiemelt figyelmet a közlekedési engedélyek helyes kitöltésére!


A 2017-ben felállított magyar közúti ellenőri csoport – a piacvédelmi intézkedések értelmében – kiemelten foglalkozik a harmadik országból érkező fuvarozók Magyarországra érvényes engedélyeinek ellenőrzésével, azok érvényességével, helyes kitöltésével. A magyarországi ellenőrzések hatására – tagjainktól érkezett visszajelzések alapján – az EGT-n kívüli országok ellenőrző hatóságai is fokozott ellenőrzésbe kezdtek, és kiemelt figyelemmel kezelik a közlekedési engedélyek meglétét, vizsgálják azok helyes használatát és maradéktalan kitöltését.

Fentiek értelmében kérjük Tisztelt Tagjainkat, hogy fordítsanak fokozott figyelmet, és erre hívják fel gépkocsivezetőik figyelmét is a közlekedési engedélyek (bilaterális, CEMT engedély) hibátlan kitöltésére. A dokumentumon szerepeljen a cég bélyegzője, a járművek (vontató, pótkocsi) rendszámai, a szállított áru súlya, az országba való belépés dátuma, stb. Azon fuvarozó vállalkozókat, akik nem megfelelően töltik ki az engedélyeket, az ellenőrző hatóságok magas bírságösszeggel sújtják.

 

MKFE kommunikáció

 

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.