A kormányzat előtt a Nemzeti Logisztikai Összefogás versenyképességi anyaga

2018. november 10. szombat, 11:18

Minden csatlakozó – köztük az MKFE is – aláírta, így 2018. november 9-én a Nemzeti Logisztikai Összefogás megküldte versenyképességi csomagját az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Pénzügyminisztérium tárcavezetői részére. Bíró Koppány Ajtony, a kezdeményezést koordináló MLSZKSZ főtitkára történelminek nevezte a logisztikai gyakorlat részeit képező szakmai szervezetek eddig példa nélküli összefogását.

„Elmondhatjuk szerénység nélkül, hogy a logisztika gyakorlati részeit összefogó szakmai szervezetek történelmet írtak, zárták soraikat, egységesen kiálltak a szakma fejlesztése érdekében. Olyat tettünk, amit eddig még soha! Képessé váltunk együtt fellépni, az egyes részterületek fejlődése érdekében. Ez nagyon nagy teljesítmény - ehhez kellettetek mindannyian!” – áll Bíró Koppány Ajtony levelében, amelyben egyben köszönetét fejezte ki a logisztikai ágazat résztvevői felé a konstruktív hozzáállás és az összefogás miatt.

A Nemzeti Logisztikai Összefogás anyag célja, hogy mielőbb álljon fel egy olyan munkacsoport amelynek tagjait a Kormányzat és a logisztikai szakma adja, és megkezdődjön az anyagban leírt problémahalmaz felszámolása.

Szabó György, az MKFE elnökének meghívására november 20-án az Egyesületünkhöz is ellátogat Palkovics László, az ITM tárcavezető minisztere, valamint Mosóczi László közlekedéspolitikai államtitkár, hogy átvegye az MKFE nemrég elkészült Versenyképességet javító és piacvédelmi csomagjavaslatát, amely részletesen foglalkozik a Nemzeti Logisztikai Összefogás anyagban a közúti szállításra vonatkozó részekkel.



Kísérőlevél az ITM, a KKM és a PM tárcavezetőinek ITT>>

A Nemzeti Logisztikai Összefogás versenyképességi csomagja ITT>>

Az MKFE Versenyképességet javító és piacvédelmi csomagjavaslatának összefoglalóját   INNEN töltheti le.


MKFE kommunikáció