Ma Gedeon, Johanna napja van.

Az ITM KKEF kiemelt ellenőrzést tartott decemberben az MKFE kérésére

2018. december 2. és 7. között három határ menti helyszínen – Záhonyban, Sátoraljaújhelyen és Tornyosnémetiben – összesen 35 műszakban tartott kiemelt ellenőrzést a Közúti Közlekedési Ellenőrző Főosztály (KKEF). Az MKFE kezdeményezésére és kérésére szervezett akcióban megfigyelőként részt vehetett az MKFE munkaszervezetének néhány tagja, valamint több MKFE-tag is – nekik ezúton is köszönjük a részvételüket!


Az egyhetes ellenőrzés során több mint 800 külföldi teherautó ellenőrzésénél 56 jogsértés miatt összesen több mint 21 millió forint bírságot szedtek be vagy szabtak ki az ellenőrzést végző szakemberek – tudtuk meg az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól.

Az ellenőrzéseken megfigyelőként részt vevő MKFE-tagok valamennyien méltatták a szolgálatot teljesítő ellenőrök hozzáértését: mindenre kiterjedően és nagy rutinnal ellenőriznek. Az ellenőrök elsősorban a nemzetközi árufuvarozási engedélyek meglétére és szabályos használatára fókuszáltak, ugyanakkor számos adatbázis áll a rendelkezésükre, így nemcsak az adott esetben észlelt hiányosságokat tudták kiszűrni, hanem akár a több hónappal korábban elmulasztott bírságbefizetéseket is.

A hat nap alatt összesen 808 járművet állítottak meg a szlovák és ukrán határnál lévő három helyszínen. A 40 feltárt szabálysértés többnyire az előírt adminisztrációs kötelezettségek megszegése, a szükséges engedélyek, igazolványok hiánya miatt járt esetenként 100−800 ezer forint bírsággal. Az újonnan kiszabott tételek teljes összege 18,5 millió forint volt. Az ellenőrök 16 esetben korábbi mulasztás nyomán fennállt követeléseket tudtak behajtani, több mint 3 millió forint értékben.

Az ellenőrzések hatékonyabbá tétele, a szabálysértő külföldi járművekkel szembeni eredményesebb fellépés fontos eleme a hazai fuvarozói ágazat működési feltételeinek javítását szolgáló Versenyképesség 2.0 javaslatcsomagnak is. Az ITM, a társhatóságok és a szakmai érdekképviseletek közösen dolgoznak azon, hogy milyen egyéb intézkedésekkel lehet tovább erősíteni a szektor versenyképességét.

Az ellenőrzéseken részt vevő MKFE-tagok tapasztalatai segítettek abban, hogy az MKFE konkrét javaslatokat tegyen a minisztérium felé többek között az ellenőri csoport munkakörülményeinek javítására is. Ezúton is köszönjük azoknak a tagjainknak, akik megfigyelőként részt vettek az ellenőrzési akcióban, és elmondták tapasztalataikat, javaslataikat: Szilágyi János Miklós (EV), Szabó Kálmán (Szabó és Családja Kft.), Tóth József (Tóth 47 Kft.), Kozma Attila (Tyl-Sped Kft.), Szimicsku Attila (Golden East-Trade Kft.), Pásztor Csaba (G + I Trans Kft.).


(Forrás: AutóKözlekedés 2019. február)

MKFE kommunikáció

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.