Ma Gedeon, Johanna napja van.

Nagyfelhasználói útdíjkedvezmény alkalmazását kezdeményezte az MKFE a pénzügyminiszternél

Elsősorban a hazai vállalkozók, azon belül különösen a belföldi fuvarozók számára jelentene komoly versenyelőnyt az MKFE és a társérdekképviseletek kezdeményezése, amely 5–13 százalék közötti, általános, nagyfelhasználói kedvezmény bevezetését szorgalmazza az útdíjrendszerben. Az érdekképviseletek ITM-el egyetértésben kidolgozott javaslatuk támogatását kérik Varga Mihály pénzügyminisztertől.


Levélben fordult az MKFE, a NiT és a FUVOSZ Varga Mihály pénzügyminiszterhez, a tárcavezető támogatását kérve az Eurovignette-irányelvben meghatározott nagyfelhasználói kedvezmény hazai alkalmazásának bevezetéséhez. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium egyetértésével kidolgozott érdekképviseleti javaslat szerint a kedvezményrendszert üzemmérettől függetlenül, a befizetett útdíj alapján, sávozottan kellene bevezetni, mivel a fuvarozási szektorban dolgozó vállalkozások döntő jelleggel mikro-, kis-, és középvállalkozások, amelyeket nem szabad kizárni a kedvezményekből. Az MKFE számításai szerint a javasolt rendszerben kb. 13 ezer tehergépjármű kerülne valamilyen díjkedvezményes kategóriába, amelyek több mint 95%-a magyar honosságú jármű.

Az MKFE és a társegyesületek arra kérik levelükben Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a megtett úttal arányos útdíj tekintetében javasolt díjkedvezmény 2020. január 1-ei bevezetése érdekében.


A pénzügyminiszternek megküldött levelet, és a javaslat részleteit IDE>> kattintva ismerheti meg.


MKFE kommunikáció



Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.