Ma Konrád, Tivadar napja van.

Kicsöngettek! Több a gyerek az utakon

 
Fontos tudnivaló a járművezetőknek, hogy Magyarországon június 14-én az alap- és középfokú oktatási intézményekben véget ért a tanév. Az iskolapadban ülő 1,2 millió gyermek így egész nap a közlekedés résztvevője lett. Mivel legtöbbjük nincs tisztában a közúti közlekedés szabályaival, kiszámíthatatlan viselkedésükre mindig készülni kell. Vigyázzunk rájuk! Ebben az évtizedben hazánkban 86 gyermek vesztette életét közlekedési balesetben. Európa többi országában szintén most és a következő két hétben „rajzanak ki” a gyerekek az iskolából.

Hazánkban egyre nagyobb teret hódít a kerékpáros közlekedés. Ugyanakkor a személyi sérüléssel járó közúti balesetek statisztikáiban szembetűnő, hogy az utóbbi években megnövekedett a kerékpárosok érintettsége. Még tapasztalt gépjárművezetők is szokatlan helyzetben találhatják magukat pl. egy-egy „jobbkezes” útkereszteződésben, hiszen a KRESZ az utóbbi években már megengedi, hogy egyirányú utcákban a biciklisták a forgalommal ellentétes irányban is közlekedhessenek. A kerékpáron közlekedők KRESZ-ismeretei azonban igencsak hiányosak, és tudatlanságuk sokszor komoly veszélybe sodorja őket.

Az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságának összeállítása a gyermekbalesetekről »

tanévzáró közlekedés órát tartottak a paksi rendőrök »

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.