IRU-diploma, IRU diploma

  • 171 IRU-diplomást köszönthetett idén az MKFE

    Minden korábbinál több, összesen 171 gépkocsivezetőnek ítélte oda 2024-ben az IRU-diplomát a Közúti Fuvarozók Nemzetközi Egyesülete (International Road Transport Union; IRU). A rangos elismeréseket május 10-én adta át az MKFE a tagvállalkozásai gépkocsivezetőinek. A rendezvény vendége volt Csepreghy Nándor miniszterhelyettes, az Építési és Közlekedési Minisztérium parlamenti államtitkára, aki elismerését és köszönetét fejezte ki az ellátási lánc és gazdaság stabil működéséért a díjazott gépkocsivezetőknek.

  • Átadtuk a 2023-as IRU-diplomákat, gratulálunk a rangos elismeréshez!

    145 gépkocsivezetőnek ítélte oda 2023-ban az MKFE ajánlása alapján az IRU-diplomát a Közúti Fuvarozók Nemzetközi Egyesülete (IRU). A szombati diplomaátadó ünnepségen a gépkocsivezetők Barna Zsolttól, az Egyesület elnökétől és Dr. Kerékgyártó Jánostól, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkárától vehették át az oklevelüket.

  • Egymillió balesetmentes kilométer - 208 IRU-diplomás gépkocsivezetőt tüntetett ki az MKFE

    Csaknem négyszáz vendég – díjazott gépkocsivezetők, családtagok, barátok és cégvezetők – részvételével adta át szombaton a 2025-ös IRU-diplomákat» a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete. A patinás helyszínen, az Aquaworld Resort Budapest dísztermében megtartott ünnepségen Veres Balázs MKFE elnök, és Verestóy Attila, a Teherfuvarozók Európai Szakszervezetének elnöke köszöntötte a díjazott gépkocsivezetőket. A rendezvényen 23 vállalkozás 208 gépkocsivezetőjének adta át a díszoklevelet és az emlékérmet az MKFE. Gratulálunk a kitüntetetteknek!

  • IRU-diploma 2023 - galéria (2024. június 1.)

  • IRU-diploma 2024 - fotógaléria

    IRU-diploma 2024. - fotógaléria. A nagy méretű kép letöltéséhez kérem, kattintson jobb egérgombbal a fotóra, majd a „kép mentése másként” opciót kiválasztva mentse le a kiválasztott képet.
BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Elit Store Kft. Elit Store Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Ivanov György Ivanov György Gál Sándor Gál Sándor Dömötör Tamás Dömötör Tamás PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Lévai László Lévai László LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Kolesza György Kolesza György Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Végvári András Végvári András DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Elit Store Kft. Elit Store Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Ivanov György Ivanov György Gál Sándor Gál Sándor Dömötör Tamás Dömötör Tamás PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Lévai László Lévai László LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Kolesza György Kolesza György Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Végvári András Végvári András DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft.