Az elektronikus fuvarlevél bevezetéséért fogtak össze a közúti fuvarozók és szállítmányozók

Az e-CMR - elektronikus fuvarlevél - mielőbbi magyarországi bevezetésért fogott össze a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary), a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) és a Magyar Szállítmányozók Szövetsége Egyesület (MSZSZ). A közösen deklarált cél az e-CMR hazai bevezetésének elősegítése.


Dittel Gábor, Füle László, dr. Mosóczi László, Árvay Tivadar, Ignácz József Péter, Pekár János, Lányi Márton

Az ágazat meghatározó szakmai szervezeteinek vezetői szándéknyilatkozatot írtak alá a fuvarozás alapdokumentuma, a CMR fuvarlevél elektronikus platformjának (e-CMR) hazai bevezetése érdekében 2021. január 28-án, Budapesten. A logisztikai folyamatok digitalizációjának újabb mérföldköve jelentősen hozzájárulhat az ellátási lánc hatékonyabb működéséhez és átláthatóságához is.

A közúti fuvarozásnak szintet kell lépnie a technológiában, előmozdítva a költséghatékonyságot és a környezetvédelmet egyszerre szolgáló informatikai megoldások térnyerését. A CMR fuvarokmány a szektor összetett funkciójú árukísérő dokumentuma, amely a szállítási szerződés létrejöttének, az áru átadásának és átvételének igazolására szolgál, a fuvarozó által elvégzett munka számlázásának alapja. A nemzetközi fuvarozás világában még mindig papír alapon működik, és gyakran postai úton jut el a feladótól a címzettig, fuvarozóig. E nehézkes, időigényes gyakorlatot váltaná ki az okmány digitalizációja, amelyre az Európai Unió egyes tagállamaiban már van példa, és a CMR egyezmény kiegészítésének elfogadásával Magyarországon is megtörténhetne.

A Magyar Szállítmányozók Szövetsége Egyesület, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete közös szándéknyilatkozatukban jelezték a kormányzat felé a digitális rendszer mielőbbi bevezetésének szükségességét. A dokumentumot dr. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár jelenlétében, az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) írták alá.

Az e-CMR bevezetése jelentősen növelheti a fuvarozók versenyképességét a számlázás felgyorsításával, az ágazat vállalkozásai így hamarabb hozzájuthatnak megszolgált fuvardíjukhoz. Egyszerűbbé válik a logisztikai információk archiválása és a panaszkezelés, azonnali, valós adatok alapján lesz nyomon követhető a szállított áru. A termelő vállalatok megbízásából eljáró szállítmányozók adminisztratív terhei is csökkennek, átláthatóbb lesz számukra a fuvarozó cégek tevékenysége. A szakmai érdekképviseleti szervezetek álláspontja szerint a digitális átállás a jelenlegi,döcögős és idejétmúlt rendszer felváltásával jelentősen lerövidíti a folyamatok időigényét, az e-CMR alkalmazásához a magyar jogszabályoknak hozzá kell járulniuk.

„Az elektronikus fuvarlevél meghonosításával Magyarország nemzetközi viszonylatban is innovatív megoldást vezethetne be. Az ágazati digitalizáció a fuvarozásban érintett többi szereplő mellett az állam számára is átláthatóbb működési környezetet teremt. A szakminisztérium tehát támogatja a szakmai kezdeményezést, a megvalósításhoz szükséges jogalkotás elindítására készen áll. A jogi szabályozás megteremtése mellett elengedhetetlen a rendszer informatikai hátterének kiépítése is.” – hangsúlyozta Mosóczi László.

A szándéknyilatkozat aláírói kiemelték, hogy a kiélezett nemzetközi piaci versenykörnyezetben minél előbb indul el a magyarországi e-CMR, hasznait annál nagyobb mértékben élvezheti a hazai logisztika, szállítmányozás, közúti árufuvarozás, és közvetetten a központi költségvetés is.

A szándéknyilatkozatot IDE kattintva » olvashatja el.

dr. Mosóczi László államtitkár beszédét IDE » kattintva olvashatja el.

(Fotók: Szappanos Bálint)

MKFE Kommunikáció

TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Sascamion Kft. Sascamion Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. K és V KFT. K és V KFT. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Bertók Zoltán Bertók Zoltán Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Sascamion Kft. Sascamion Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. K és V KFT. K és V KFT. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Bertók Zoltán Bertók Zoltán Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft.