Kiegészítő és nyári korlátozások Ausztriában — 2013

Ausztriában immáron hivatalosan is kihirdették a 2013-ra vonatkozó kiegészítő és nyári korlátozások rendjét. Az időpontok nem változtak a korábban tervezettekhez képest.

(Hivatalos miniszteri rendelet a belső oldalunkon, a Külföldi infó menüben található. Ugyanez pontokba szedve pedig az alábbiak szerint fest.)


1. A 7,5 tonnánál nagyobb megengedett legnagyobb össztömegű teherautóval vagy nyerges gépjárművel, illetve az olyan pótkocsis teherautóval, ahol a járművek együttes megengedett legnagyobb össztömege meghaladja a 7,5 tonnát:

- 2013. március 29-én, 16 és 22 óra között,
- 2013. március 30-án, 10 és 15 óra között,
- 2013. április 25-én, 10 és 22 óra között,
- 2013. augusztus 9-én, 16 és 23 óra között és
- 2013. december 21-én, 10 és 15 óra között
- Az A12 (Inntal) autópályán és az A13 Brenner autópályán, amennyiben az úticél Olaszországban vagy olyan országban található, amely Olaszországon keresztül érhető el


2. Az A12 autópályán és az A13 Brenner autópályán:
a) - 2013. július 6-tól 2013. július 27-ig bezárólag, illetve
    - 2013. augusztus 10-től 2013. augusztus 31-ig bezárólag
    - minden szombaton 9 és 15 óra között, valamint
    - 2013. augusztus 2-án 18 és 24 óra között,
    - 2013. augusztus 3-án 0 és 15 óra között,
    - amennyiben az úticél Olaszországban vagy olyan országban található, amely Olaszországon keresztül érhető el, illetve

b) - 2013. március 29-én és 2013. október 3-án, 0 és 22 óra között, amennyiben az úticél Németországban vagy olyan országban található, amely Németországon keresztül érhető el, az A12 Inntal autópályán és az A13 Brenner autópályán;


3. 2013. július 6-tól 2013. augusztus 31-ig bezárólag minden szombaton, 8 és 15 óra között, lakott területen kívül, mindkét menetirányban, a következő utakon:
a) Loferer Straße, B 178, Lofer és Wörgl között;
b) Ennstalstraße, B320, a 4,500 kilométernél kezdve;
c) Seefelder Straße, B 177, teljes rész;
d) Fernpassstraße, B 179, Nassereith és Biberwier között;
e) Achensee Straße, B 181, teljes rész;


4. 2013. június 29-től 2013. augusztus 31-ig bezárólag minden szombaton, 8 és 15 óra között, az A4 Ost autópályán a schwechati csomóponttól a nickelsdorfi határátkelőig, mindkét irányban, a Neusiedl am See, Eisenstadt, Eisenstadt környékének, Rust, Mattersburg, Bruck an der Leitha, Gänserndorf és Bécs környékének területére irányuló vagy onnan induló célforgalom és eredő forgalom kivételével tilos közlekedni.

 

KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. NTS Kft. NTS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Gál Sándor Gál Sándor SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Levissimo Kft. Levissimo Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. NTS Kft. NTS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Gál Sándor Gál Sándor SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Levissimo Kft. Levissimo Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft.