Új tankolási szabályok 2022. július 30-tól

Új tankolási szabályok 2022. július 30-tól

Mint sokan már értesültek róla, a kormány új tankolási szabályokat vezetett be 2022. július 30-án (szombaton) déltől. A változás értelmében újabb üzembentartói körök kerültek ki a hatósági áron tankolók halmazából.

2022. július 30-án a Magyar Közlöny 129. számában kihirdették „A hatósági üzemanyagárral kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 278/2022. (VII. 30.) Korm. rendeletet”, melynek értelmében a következő nagy csoportok váltak piaci áras tankolóvá a korábbi hatósági áras üzemanyag-vételezés helyett:

        a) külföldi rendszámú járművek,
        b) a jármű forgalmi engedélye szerint nem természetes személy által üzemeltetett járművek (a személytaxik kivételével)
        c) nem az üzemanyagtöltő állomáson töltött járművek


A hazai jármű-üzembentartók szempontjából a gyakorlatban ez a következő változásokat hozta: hatósági ár helyett piaci áron kénytelenek tankolni az NT (nem taxi) jelű személygépkocsis személyszállítók, valamennyi hazai „vállalati” kishaszongépjármű és valamennyi „céges” személygépjármű. Az egyéni vállalkozók tehát szintén kikerültek az ársapka alól, már ők is csak piaci áron vételezhetnek üzemanyagot.


A töltőállomások kezelőszemélyzete jogosult a forgalmi engedélyek ellenőrzésére. Azokban akár az üzembentartói adatoknál, akár a vonalkód beolvasásával egyértelműen kideríthető, hogy melyik jármű van természetes személy üzemeltetése alatt, és melyik egy vállalkozásé.


A részletszabályok jogi értelmezése és feldolgozása még folyamatban van.


tovább a Magyar Közlönyre »

3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. VERES Kft. VERES Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Sandolita Kft. Sandolita Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Nagy Imre Nagy Imre Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. VERES Kft. VERES Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Sandolita Kft. Sandolita Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Nagy Imre Nagy Imre Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft.