Építkeznek — bezárt a Március 15. téri turistabusz-parkoló

Főként a kirándulóbuszokkal Budapesten közlekedő személyszállítókat érinti az ősszel beharangozott és novemberben megkezdett belvárosi rekonstrukció, mely nemcsak átrajzolta a főváros V. kerületének forgalmi rendjét, de a parkolást is megnehezíti. November végén lezárták a Mátyás Pince előtti turistabusz-parkolót.

Mint októberben beszámoltunk róla: az Erzsébet-híd pesti hídfőjének környékét, nevezetesen a Ferenciek terét és a Március 15. teret teljes egészében átépítik. A környéket várhatóan másfél éven keresztül, egészen 2014 tavaszáig markológépek veszik birtokba. Az önkormányzat és a városépítészek törekvése az, hogy a Belváros mentesüljön a tranzit-forgalomtól, és emberléptékű városrész legyen. Noha az építkezés és az azt követő új forgalmi rend szűk keresztmetszete sokaknak fog fejfájást okozni, mégsem elvetendő ötlet a Belváros arculatának átszabása, tekintve, hogy a forgalmi terhelés messze túl van azon a mértéken, melyre ezeket az utcákat évtizedekkel ezelőtt méretezték. De mi lesz a buszokkal?


Az építkezések miatt a Ferenciek terén lezárták az Y alakú jármű-aluljárót, s 2012 novemberének utolsó napjaiban bezárt a Mátyás Pince előtti turistabusz-parkoló is a Március 15. téren — erősítette meg kérdésünkre válaszolva a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás illetékese, aki a turistabuszok vezetőinek az V. kerület többi parkolóját ajánlotta várakozásra, nevezetesen a Lánchíd pesti hídfőjének parkolóját, a Szent István Bazilika melletti teret, valamint a Belgrád rakpart két buszparkolóját (leszállóhelyét). A személyszállítók felhördülése azonban teljesen jogos, hiszen a nagy járművekkel nemcsak a parkolás, hanem már önmagában a közlekedés is igazi mutatvány. (A cikk a kép alatt folytatódik).


Kirándulóbusz manővere a budapesti Andrássy úton. Túra vagy tortúra...?


 
A belvárosi átalakítás komolyan fenyegeti a budapesti turizmust, mert a Mátyás Pince előtti buszparkolónak kulcsszerepe van a főváros idegenforgalmában — szögezte le egyesületünk Személyszállítási Tanácsának elnöke, Nedeczky Tibor a Népszavának adott, 2012. október 30-i interjújában, melyben a társelnök arra is felhívta a figyelmet: naponta több száz turista fordul meg az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, és alig van szabad hely a buszoknak.

A személyszállítási szakember méltatlankodásának jogosságát az is alátámasztja: a fővárosba érkező turistákra minden vendéglátós, szálloda és kereskedő bevételi forrásként tekint. Nekik és járműveiknek is nagyobb odafigyelés járna tehát, nem beszélve a magyar vidékről felözönlő múzeum- és színházlátogatókról, valamint az iskolai osztályokról, melyek egy-egy budapesti látogatásuk alkalmával súlyos pénzeket hagynak a fővárosban, buszos parkolásuk azonban megoldatlan.


Noha 2014 tavaszáig még másfél évet kell várni arra, hogy elkészüljön az új Március 15. tér és a Ferenciek tere, a fővárosba érkező személyszállítóknak addigis ajánljuk a Budapesti Közlekedési Központ és a Fővinform közös, interaktív térképét, mely Budapest belső városrészeinek turistabusz-parkolóit mutatja »

 

Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. STV Kft. STV Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. STV Kft. STV Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft.