Látni és látszani 2022

Látni és látszani 2022

2022. október 17-én kezdetét vette az idei „Látni és Látszani” közlekedésbiztonsági akció, mely december 4-ig tart. A kampány minden évben két részből áll: felkészülési és ellenőrzési ütemből. A felkészülés keretében (a személyautósok mellett) a busz- és tehergépjárművek üzembentartói, vezetői szintén kérhetik a jelző- és világítóberendezések ingyenes vagy kedvezményes műszaki ellenőrzését az erre kijelölt országos szervizhálózat valamelyikében. A gépkocsivezetőket ugyanakkor díjmentes látásvizsgálatra várják az akcióhoz csatlakozó optikusok. A kampány egyúttal felkészülés a rendőrség őszi-téli ellenőrzéssorozatára.

Miért hasznos az akció?

A járművezetés elsőrendű segítője az emberi látás. A nappalok rövidülésével, a hosszú, párás őszi esték beköszöntével megváltoznak a látási és útviszonyok. A balesetek jobban megelőzhetők, ha mind a jármű, mind pedig annak vezetője felkészül az őszi-téli közlekedésre. Mint az utakon megfigyelhető, még mindig nagyon sokan vannak, akik hiányos jelző- és világítóberendezésekkel indulnak útnak.


A majdnem két hónapon át tartó őszi kampány immár hagyománnyá vált Magyarországon: az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) 2012 óta minden ősszel megszervezi azt a téli közlekedési viszonyokra való felkészülés elősegítésére. A csatlakozó járműipari szakszervizek és optikusok köre a kampány indulási napjától folyamatosan bővül. (Volt olyan év, amikor 18 ezer jármű-üzemeltető élt a műszaki és/vagy látásvizsgálat díjmentes lehetőségével.)


Buszosok és kamionosok is részt vehetnek?

Igen! Mint egyesületünk kérdésére a főszervező közölte: a „Látni és látszani” kampány nem tesz különbséget a járműkategóriák között! Így akár tehergépjárművel, autóbusszal is igénybe vehető ez a 7 héten keresztül fennálló szolgáltatás, melynek csupán a szerviz mérete, adottsága, technikai felszereltsége, kapacitása szabhat határt. Minden esetben célszerű ezért előzetesen érdeklődni a kiszemelt szerviztől, hogy felkészültek-e nagy járművek fogadására. Ami a gépkocsivezetők szemvizsgálatát illeti, a szervezők itt sem tesznek különbséget abban a tekintetben, hogy a páciens milyen méretű vagy típusú gépjárművet vezet, és egyszerű B-kategóriás autóvezető vagy hivatásos gépjárművezető-e.


Az akcióhoz várhatóan idén is több száz szerviz és optikus csatlakozik folyamatosan országszerte. Javasoljuk: értesítse üzemviteli munkatársait és gépkocsivezetőit a kedvező lehetőségről, mely tehát ebben az évben 2022. október 17-től december 4-ig áll fenn!


A díjmentes vizsgálat után általában rendőri szigor következik!

A „Látni és Látszani” közlekedésbiztonsági kampány végéhez közeledve a rendőrség minden ősszel több hetes, intenzív közúti ellenőrzéssorozatot szokott tartani, mely (az előző évek gyakorlatához hasonlóan) várhatóan novemberben veszi kezdetét. Az ingyenes jármű- és látásvizsgálat voltaképpen a razziára való helyes felkészülést hivatott előmozdítani, hogy útjainkon a lehető legkevesebben legyenek balesetek részesei.


Azok a fuvarozók, akik telephelyükön tevékenységi körhöz bejegyzett javítóműhelyet üzemeltetnek, akár szervizként is regisztráltathatják magukat a közlekedésbiztonsági kampány internetes portálján!



www.latnieslatszani.hu »


Bodnár Imre Bodnár Imre KINGSPED Kft KINGSPED Kft WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Levissimo Kft. Levissimo Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Ivanov György Ivanov György BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre KINGSPED Kft KINGSPED Kft WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Levissimo Kft. Levissimo Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Ivanov György Ivanov György BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft.