Jelentős könnyebbség a buszosok piacfelügyeleti díjánál!

Jelentős könnyebbség a buszosok piacfelügyeleti díjánál!

A fuvarozói szervezetek közös és kitartó érdekérvényesítési tevékenységének köszönhetően jogalkotói körökben nyitott fülekre találtak azok a több éve hangoztatott szakmai érvek, melyek a hazai piacon működő buszos szolgáltatók piacfelügyeleti díjának módosítását, mérséklését szorgalmazták! 2025. június 24-től a szerződéses járatok és különjárati buszosok piacfelügyeleti díja megfeleződik, 10 járműves flotta alatt pedig teljesen megszűnik!

A Magyar Közlöny 2025/73. számában kihirdették a közlekedési ágazat egyes kérdéseinek rendezéséről, valamint egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló 2025. évi LV. törvényt, amely egyes esetekben teljesen elengedi, illetve felére csökkenti a buszosok piacfelügyeleti díját.

A 2025. június 19-én este megjelent közlönnyel módosultak a személyszállítási törvény azon passzusai, amelyek a piacfelügyeleti díjról rendelkeznek. Jelentős változás az eddigiekhez képest, hogy a kizárólag szerződéses és különjárati személyszállítási szolgáltatást végző, legfeljebb 10 autóbuszt üzemeltető vállalkozásoknak teljesen eltörölték a piacfelügyeleti díjat, de a nagyobb flottát üzemeltető cégeknek is megfelezték az évente fizetendő összeget!


Felhívjuk a figyelmet, hogy a díjváltozás csak azokat az autóbuszos vállalkozásokat érinti, amelyek tevékenységi engedélye kizárólag szerződéses és különjárati tevékenység végzésére szól. Mivel az új díjtáblázat a kihirdetéstől számított ötödik napon életbe lép, azaz 2025. június 24-től alkalmazandó.


A piacfelügyeleti díjat az autóbuszos piacfelügyeleti és utasjogi hatóságnak a Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000–00290713–38100004 számú számlája javára „autóbuszos piacfelügyeleti díj” jogcím megjelöléssel évente legkésőbb július 31-éig kell megfizetni.


NYOMTATHATÓ PDF MEGNYITÁSA »


Kapcsolódó cikkeink:

Megfelezte a kormány a buszosok 2021-es piacfelügyeleti díját (2021. június) »

Eltörölte a 2020-as autóbuszos piacfelügyeleti díjat a Kormány (2020. december) »

Új kormányrendelet a személyszállítás piacfelügyeletéről (2019. március) »

 

KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT.