Csődöt hozhat az útdíjemelés - MKFE megjelenések a médiában

Ahogyan arról korábban hírt adtunk», a november 30-án kihirdetett 2026-os útdíjtarifákkal a Kormány lényegesen módosította az útdíjrendeletekben rögzített feltételeket, és a jogszabály szerint inflációkövető díjemelés helyett a főútvonalak tekintetében 50 százalék fölötti tarifaemelésről döntött. Az MKFE azonnali tárgyalásokat kezdeményezett az Építési és Közlekedési Minisztériummal annak érdekében, hogy a tarifaemelést – és ezzel párhuzamosan a korábban elindított össztömegkorlátozó táblák kihelyezését – állítsa le az ÉKM, és további döntéseket csak a szakmai szervezetek megkérdezésével hozzanak.

Az útdíjrendeletbe történt váratlan, és egyeztetés nélküli beavatkozást, valamint a drasztikus főúti tarifaemelést ellentmondásos indokokkal igyekszik magyarázni a szaktárca. Az Építési és Közlekedési Minisztérium tárcavezetője a december 2-i meghallgatásán úgy nyilatkozott» az országgyűlés Gazdasági Bizottsága előtt, hogy az útdíjemeléssel kapcsolatos döntés „nem a többletbevétel érdekében” történt, hanem azért, hogy a kamionok „ne nyomják szét az új utakat", és megszabadítsanak „3 millió embert a tranzit jelleggel közlekedő kamionoktól”. Ehhez képest ugyanezen a maghallgatáson Lázár János kifejezte abbéli reményét, hogy a magyar gazdaság esetleges növekedése esetén keletkező többletforgalomnak, és a járművek autópályára terelésének eredményeként a jelenlegi 800 milliárdról 1000 milliárd fölé emelkedhet az útdíjbevétel. A tárcavezető egyben azt is hozzátette, hogy a döntés a nemzetközi tranzitban közlekedő járműveket érinti, de a további intézkedések – és Lázár János későbbi szavai is – ennek ellentmondanak.  

Az MKFE álláspontja szerint a januári tarifaemelés hátterében egyértelműen díjbevétel növelési szándék áll, hiszen amennyiben a lakosság védelme lenne a cél, akkor első lépésben nem az útdíjat kellene megemelni – sőt, akár az autópályadíjak csökkentése is lehetne a forgalomátterelés eszköze –, hanem ki kellene jelölni az érdekképviseletek által évek óta szorgalmazott nemzetközi tranzitútvonalakat. Ezzel a túlnyomó részben külföldi honosságú kamionokat lehet az autópályákra, gyorsforgalmi utakra terelni, a belföldi fuvarozásban tevékenykedők érdeksérelme, további sarcolása nélkül.

Különösen indokolt ez annak fényében, hogy szintén Lázár János utalt arra egy korábbi nyilatkozatában, hogy az útdíjak 4/5 részét a külföldiek fizetik meg. Amennyiben ez az arány igaz – ami az alágazatra nézve nem örömhír, hiszen arra enged következtetni, hogy a magyar járművek egyre kisebb arányban vannak jelen a közúti szállításokban –, akkor az észszerű döntés az lenne, hogy elsőként kizárólag a nemzetközi tranzitot kényszeríti az autópályákra a szaktárca, majd ennek betartását szigorúan ellenőrzi, és egy legalább féléves időszak tapasztalatainak vizsgálatát követően dönt arról – az érdekképviseletekkel egyeztetve –, hogy szükséges-e további lépéseket tenni a lakosság és az alsóbbrendű utak védelme érdekében.

Az útdíjemelés és az ezzel párhuzamosan futó össztömeg-korlátozási kampány ugyanakkor egyértelműen jelzi, hogy a tárca nem csak a nemzetközi forgalmat, hanem minden magyarországi járműmozgást a gyorsforgalmi utakon kíván látni, és ezzel párhuzamosan azokat is keményen megsarcolja, akiknek lehetőségük sincs autópályán közlekedni. A magyar gyorsforgalmiút-hálózat ugyanis meglehetősen hiányos, az ország egyes régióiban egyáltalán nincsenek ilyen utak, ráadásul a főutak állapota is kritikus. Életveszélyes például az 52-es út, vagy a nemrég az M1-es autópálya egyetlen egérútjaként kijelölt 13-as főút, de felújításra szorulna a 25-ös, a 26-os út, a Miskolcot Sátoraljaújhellyel összekötő 37-es vagy a Duna keleti oldalán futó 51-es főút több szakasza is – hogy csak néhányat emeljünk ki a teljesség igénye nélkül.

Az MKFE az elmúlt napokban folytatott egyeztetések során arra is felhívta a tárca figyelmét, hogy miközben a Kormány ismét az utolsó utáni pillanatban hirdeti ki – váratlanul megemelve azt – a következő évi útdíjtarifákat, elérhetetlenné vált a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt (NÚSZ) weboldalán az útdíjkalkulátor», az egyetlen hivatalos tervezőprogram, amely támogatta a fuvarozókat az útdíjköltségek kiszámításában. Ma sem az aktuális, sem a jövő évi díjak kalkulációja nem lehetséges a NÚSZ weboldalán, ami egyben azt is jelenti, hogy a fuvarozók útdíjköltség tekintetében vakon vágnak neki a következő évnek, ráadásul a cégek többsége már túl van azokon a tárgyalásokon is, amelyeken a megbízóikkal megállapodtak a 2026-os tarifákról. A Kormány váratlan döntései ellehetetlenítik a tervezhető működést, súlyos, visszafordíthatatlan gazdasági károkat okoznak a fuvarozóknak. Az MKFE – összefogva a társegyesületekkel és más szakmai szervezetekkel – ezért további egyeztetésekre szólítja fel a szaktárcát, és egyben elvárja, hogy az ÉKM vizsgálja felül a kihirdetett útdíjtarifákat, állítsa le a 20 tonnás össztömegkorlátozó táblák kihelyezését, és kezdjen érdemi egyeztetéseket a szakmai szervezetekkel a kormányzati közlekedési stratégia kialakításáról.

Az elmúlt napokban az MKFE ezzel kapcsolatban a médiában is többször elmondta a véleményét. Az alábbi cikkeket, riportokat megtalálja az MKFE weboldalán a Főbb sajtómegjelenéseink» fül alatt is.

2026.12.07. RTL Klub Híradó Csődöt hozhat az útdíjemelés Árvay Tivadar, Orosz Tibor riport (a híranyag a reklámok után indul)
2025.12.06. Klub Rádió A kormány megszegte korábbi ígéretét, és csapást mér a fuvarozókra... (útdíj) Árvay Tivadar hang
2025.12.06. 24.hu Fuvarozók Lázárék döntéséről: „súlyos tévedés”, „indokolatlan csapás”... (útdíj) Árvay Tivadar cikk; link
2025.12.04. infostart.hu A főutakon is emelkedik az útdíj, stratégia van mögötte, de a fuvarozók nem boldogok Árvay Tivadar cikk
2025.11.24. MTI Súlyos tévedés a 20 tonna össztömegkorlátozások átgondolatlan bevezetése MKFE, NiT Hungary - sajtóközlemény cikk



Korábbi cikkeink a témában:

Magyar útdíj 2026. január 1-jétől»

A magyar útdíj 2026-os várható változása - nem hivatalos adatközlés! (2025. november)»

Tájékoztatás kérése útdíj-átalakításról, jövő évi díjmérték kihirdetéséről»

Vizsgálat kezdeményezése a 85-ös főúton kihelyezett súlykorlátozás miatt»

Az ÉKM válasza a súlykorlátozásokkal kapcsolatos felvetéseinkre»

A 81-es és a 82-es főutak súlykorlátozásáról szóló híradásunk »

A 85-ös főút korlátozásáról szóló korábbi cikkünk »

A 7-es és 64-es főutakról szóló híradásunk »

Az előzetes értesítés nélküli, megszaporodó súlykorlátozásokról szóló összefoglaló híradásunk »

A tokaji áthajtási engedélyek visszavonásáról szóló cikkünk »


MKFE Kommunikáció


Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Teleki János Teleki János Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. WSZL WSZL NTS Kft. NTS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. VERES Kft. VERES Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Teleki János Teleki János Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. WSZL WSZL NTS Kft. NTS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. VERES Kft. VERES Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft.