Altisztavatás Budapesten — forgalomkorlátozás a Hősök terén

Altisztavatás Budapesten — forgalomkorlátozás a Hősök terén

Fontos tudnivaló a fővárosban turistabuszokkal szolgáltatást végző vállalkozásoknak és a járművezetőknek, hogy 2026. július 11-én (szombaton) altisztavatási ünnepség lesz a budapesti Hősök terén, emiatt a hétvégén változik a forgalmi rend. A lezárás már egy nappal korábban kezdetét veszi, és a rendezvény utáni napig tart.


A Magyar Honvédség, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia és Honvédelmi Minisztérium szervezésében szombaton mintegy ötszáz új altiszt teszi le hivatali esküjét. A rendezvény technikai lebonoyításához szükséges díszletek építése és bontása miatt a forgalomkorlátozás nemcsak a szombatot, hanem a 2026. július 10-12-i teljes hétvégét érinti.


Már pénteken este lezárták az Olof Palme sétányt a Hősök tere és a Verona angyalai utca között, valamint a Verona angyalai utcát. Szombaton 00:00 órakor zárják a Hősök terén körbevezető utat, az Állatkerti körutat a Gundel Károly út és a Hősök tere között, valamint a Kós Károly sétányt. Szombat délelőtt szakaszos-időszakos zárások lesznek a Hősök tere környékén.


2026. július 9-én 20:00 órától július 11-én 14:00 óráig megállási tilalom van érvényben az Állatkerti körút mindkét oldalán a Gundel Károly út és Hősök tere között, az Olof Palme sétány mindkét oldalán a Hősök tere és a Verona angyalai utca között.


tovább a BRFK térképes tájékoztatójára »

 

Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Artur '95 BT. Artur '95 BT. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft K és V KFT. K és V KFT. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Végvári András Végvári András TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Artur '95 BT. Artur '95 BT. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft K és V KFT. K és V KFT. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Végvári András Végvári András TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft.