Behajtják az elmaradt kamarai díjakat

Megkezdődött az elmaradt kamarai hozzájárulások behajtása — olvasható a Magyar Nemzet 2013. október 21-i számában. Mint tavasszal írtuk: a fuvarozó vállalkozóknak (ugyanúgy, mint a többi hazai vállalkozásnak) idén is március 31-ig kellett befizetniük évi 5 ezer forintos hozzájárulásukat a székhelyük szerint területileg illetékes kereskedelmi és iparkamaránál. A regisztráció azonban nem tévesztendő össze a kamarai tagsággal. A tagság nem kötelező, a regisztráció (nyilvántartásba vétel) azonban igen.

Ahogyan 2012 hírül adtuk: mint (néhány kivételtől eltekintve) minden magyarországi vállalkozásnak, úgy az összes fuvarozónak is kötelező lett a kamarai regisztráció. A kamara többféle szolgáltatást is köteles biztosítani az évi 5 ezer forintos díjért, melyet minden évben március 31-ig kell megfizetni. Aki azonban nem regisztrál, azt regisztrálják. Szakértők a cégek nyomonkövethetőségét, feketelistázását és a körbetartozások átláthatóságát várják az intézkedéstől.


Lényeges tudni tehát, hogy a díj nem egyszeri regisztrációs tétel volt 2012-ben; azt évről évre ki kell egyenlíteni. Az elmaradt regisztrációs díjakat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hajtja be.


Fontos tudnivalók:

••• ha Ön nem tudja, mely területi kamarához tartozik, kattintson ide »

••• ha Ön még nem regisztrált, ezt online is megteheti így »

••• a regisztráció nem egyenlő a kamarai tagsággal: a regisztrált vállalkozások nyilvántartásba vételükkel nem válnak kamarai taggá

••• az MKFE-nél fennálló tagi jogviszony sajnos nem helyettesítheti a Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál előírt regisztrációs kötelezettséget

••• a fizetést elmulasztók adatait a kamara átadhatja a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), s a hatóság végrehajtás keretében szedi be a hozzájárulást

 

Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Gál Sándor Gál Sándor PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. NTS Kft. NTS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Gál Sándor Gál Sándor PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. NTS Kft. NTS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft.