Featured

Év Vállalkozója Díjat kapott Ignácz József Péter és Pencz Zoltán

December 1-jén, a Vállalkozók Napja alkalmából adták az Év Vállalkozója Díjat. A rangos elismeréseket Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és a díjat alapító Demján Sándor, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke adta át, mások mellett az MKFE két vállalkozójának, Ignácz József Péternek és Pencz Zoltánnak.

 

Idén összesen 68 jelölt vehette át az Év Vállalkozója Díjat. A díjazottak között volt Ignácz József Péter, az MKFE elnökségének tagja, aki 1979 óta tevékenykedik árufuvarozó vállalkozóként, de gépjármű-technikai és logisztikai vezetőként más cégekben is kamatoztatta szakmai tudását. Ignácz József cégvezetőként – ha szükséges –, a mai napig vezeti 10 kamionjának egyiket, ha szükséges. 2008 óta sokat dolgozik a fuvarozói szakma elismertségéért, régi hírnevének visszaszerzéséért, valamint a piacvédelem előmozdításáért a magyar fuvarozók versenyképességének megőrzése érdekében.

A másik kitüntetett Pencz Zoltán az MKFE személyszállítási társelnöke, aki 1991 óta foglalkozik közúti személyszállítással, mintegy 10 éven keresztül autóbuszvezetőként, illetve különböző közlekedésszervezői munkakörökben és személyszállítási szakfeladatokat ellátva szerezte szakmai tapasztalatait. 1998-ban, másodmagával, egyetlen autóbusszal alapította meg saját cégét, amelynek szakmai vezetője is egyben, s mára 17 különböző férőhely-kapacitással bíró járművel rendelkezik. Pencz Zoltán 2014 óta aktívan képviseli a fuvarozói szakma érdekeit.

A kitüntetett kollégáknak szívből gratulálunk, további munkájukhoz sok sikert, jó egészséget kívánunk!


(Fotó: Illyés Tibor/MTI)

 

MKFE kommunikáció

Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Szalkai Tamás Szalkai Tamás TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Persped Kft. Persped Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Szalkai Tamás Szalkai Tamás TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Persped Kft. Persped Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft.