Featured

A berlini nagykövet levélben fordult a német közlekedési miniszterhez a 45 órás pihenőre vonatkozó szabályok végrehajthatatlansága miatt

AZ MKFE tegnap kezdeményezte hazánk berlini nagyköveténél és az uniós ügyekért felelős államtitkárságon, hogy Magyarország hivatalos levélben fejezze ki tiltakozását Németország felé a május 25-én életbe lépett fuvarozókat sújtó újabb szabályok miatt. Dr. Györkös Péter nagykövet ma megküldött válaszából kiderül, hogy a levél elkészült, és azt azonnal megküldték Alexander Dobrindt miniszter úrnak.

„Magyarország brüsszeli EU-állandó EU-képviselete és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete javaslatának megfelelően elkészítettük és azonnal megküldjük Alexander Dobrindt szövetségi közlekedési és digitális infrastruktúra miniszternek a fenti tárgyú nagyköveti levelet, melyben a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének értesítésére és az IRU a miniszternek írott levelére hivatkozva, annak tartalmával egyetértve hangsúlyozom a május 25-ével hatályba léptetett szabályozás végre nem hajthatóságát, s kérem az IRU által is kért moratóriumról szóló döntést” – áll Györkös Péter nagykövet Somogyi Gábornak címzett válaszában.

A nagykövet által fogalmazott levél a rendes heti pihenőidők eltöltésére vonatkozó tegnap életbe lépett német szabályozással kapcsolatban kiemeli, hogy annak végrehajtására nincsenek meg a megfelelő infrastrukturális feltételek, ezért annak bevezetésére – egyetértve az MKFE és az IRU kezdeményezésével – Magyarország is moratóriumot kér.

 

MKFE kommunikáció

Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. K és V KFT. K és V KFT. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Végvári András Végvári András Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. K és V KFT. K és V KFT. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Végvári András Végvári András Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft.