Tájékoztatás a TIR-rendszerben várható változásról

Tisztelt TIR igazolvány felhasználó Tagjaink!

A TIR igazolványokat kibocsátó nemzetközi szervezettől (IRU) kapott tájékoztatás alapján értesíteni kényszerülünk tisztelt TIR igazolványok használatára feljogosított fuvarozó tagjainkat, hogy az Orosz Szövetségi Vámszolgálat által 2013. augusztus 14-i hatállyal bevezetni szándékozott gyakorlat szerint az oroszországi TIR fuvarozás feltételei a következők szerint módosulnak:

Az Orosz Szövetségi Vámszolgálat arra való hivatkozással, hogy az IRU oroszországi tagegyesülete (ASMAP) által nyújtott kezességet nem tartják megfelelő biztosítéknak a TIR Carnet fedezete alatt fuvarozott szállítmányok vámterhe fedezeteként, mert — véleményük szerint — az erre vonatkozó megállapodásuk már elavult jogszabályokon alapul, a fenti időponttól kezdődően a TIR igazolványok garancia-fedezete mellett továbbított szállítmányok esetében kiegészítő kezesség biztosítását követelik meg. Ezzel az intézkedéssel kívánnak megfelelni az orosz vámkódex 86. és 217. paragrafusaiban meghatározott, a vámok és adók biztosításának, továbbá megfizetésük rendjéről szóló előírásoknak.


A Szövetségi Vámszolgálat vezetője anélkül hozta meg a szóban forgó döntését, hogy előzetesen konzultált volna a TIR rendszer oroszországi vagy nemzetközi képviselőivel, beleértve az ENSZ EGB testületeit, így a TIR Végrehajtó Testületet is, amelyekhez mindezidáig hivatalos értesítés sem érkezett a döntésről.


Tekintettel a bejelentett változás horderejére, amely egyfelől ellentétes a TIR Egyezményben foglaltakkal, másrészt érinti nem csak az oroszországi rendeltetésű, de az ország területén tranzitban áthaladó szállítmányokat, valamint az Oroszországgal vámunióban levő Kazahsztán és Belarusszia területén történő TIR fuvarozásokat is, az IRU és az ENSZ képviselői már felvették a kapcsolatot az orosz vámhatósággal az ügy mielőbbi megnyugtató rendezése érdekében.


Mindezek mellett Egyesületünk is felvette a kapcsolatot a magyar diplomácia képviselőivel (Külügy-, Nemzetgazdasági- és Nemzeti Fejlesztési Minisztérium), kérve közreműködésüket, hogy az orosz társszerveiken keresztül tegyenek lépéseket az orosz vám egyoldalú lépésével szemben.


A rendelkezés várható bevezetéséig hátralevő idő rövidségére való tekintettel kiadott jelen tájékoztatásunk értelemszerűen csak azon információkra korlátozódhat, amelyek jelenleg rendelkezésünkre állnak. Ezért kérjük, hogy kísérjék folyamatosan figyelemmel Egyesületünk honlapját és hírleveleinket, ahol az aktuális fejleményekről folyamatosan tájékoztatjuk Önöket.


MKFE

 

ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Teleki János Teleki János Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. K és V KFT. K és V KFT. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. VERES Kft. VERES Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Ivanov György Ivanov György Persped Kft. Persped Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Nagy Imre Nagy Imre Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Teleki János Teleki János Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. K és V KFT. K és V KFT. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. VERES Kft. VERES Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Ivanov György Ivanov György Persped Kft. Persped Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Nagy Imre Nagy Imre Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft.