Featured

MKFE siker: kemény tárgyalás után, megállapodás nélkül ért véget a török-magyar vegyesbizottsági ülés Isztambulban

Tegnap ért véget Isztambulban a 2018-as engedélykontingensekről szóló, kétnapos vegyesbizottsági ülés, amelyen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium részéről Mosóczi László helyettes államtitkár, és Kovács Kornél osztályvezető, az MKFE képviseletében pedig Raffai Péter, az Árufuvarozási Tanács titkára vett részt.  A tárgyalások során a török fél folyamatosan az engedélyszámok további növekedése mellett érvelt, az NFM azonban – az MKFE-vel egyeztetett álláspontjához ragaszkodva – elutasította ezeket az igényeket. Az ülés jegyzőkönyv aláírása nélkül, a 2017-es kontingens ideiglenes fenntartása mellett zárult.

A késő estébe nyúló egyeztetés során – amelyet megelőzött egy merőben szokatlan, az MKFE szerint sportszerűtlen „diplomáciai” lépés a török fél részéről, nevezetesen Fatih Senernek, a török Nemzetközi Áruszállító Szövetség (UND) vezetőjének különutas találkozója Magyar Levente külügyi államtitkárral, és a találkozó végén 500 engedély átadása a török félnek – a magyar delegáció az engedélyek szétválasztására (loco és tranzit) tett javaslatot, amelyet a tárgyalópartnerek elfogadhatónak tartottak. Ugyanakkor a törökök a kontingens alapjának a 2017-es adatokat tekintették volna, azaz az idei 2 000 darab 3. országos, 25 500 darab loco-tranzit, továbbá a kontingensen felül rendelkezésükre bocsátott 16 400 darab adóköteles engedélyt tekintették alapnak, megtoldva a fent említett találkozón november 23-án átadott 500 darab tranzitra érvényes engedéllyel. Összesen tehát 44 ezer engedélyre jelezték az igényüket (az alap 27 500 darabos kontingenst szétválasztva 3 000 darab loco, 2 000 darab 3. országos és 22 500 darab tranzit engedélyre), továbbá az idén még adóköteles 16 400 tranzitengedélyt megfejelték plusz 100 okmánnyal).

Noha a tárgyalások során a magyar fél felkínált néhány alternatívát, és törekedett a megállapodásra, a törökök ragaszkodtak a fenti engedélyszámhoz, amelyet Mosóczi László és Kovács Kornél, az MKFE-vel egyetértésben egyhangúlag visszautasított, ezért bár az engedélyek szétválasztásának lehetőségében közös nevezőre jutottak a felek, az engedélyszámokban kialakult nézetkülönbség miatt nem született megállapodás. Ennek értelmében 2018-ra a török fél részére 2 000 darab 3. országos és 25 500 darab loco/tranzit engedély áll rendelkezésre.

A török-magyar engedélycserék ügyéről, és az elmúlt hetekben a török kamionok közlekedést állítólag akadályozó magyar hatósági fellépésről az MKFE közleményt adott ki, valamint Somogyi Gábor főtitkár interjút adott a Magyar Idők napilapnak is, amelynek elektronikus változatát itt olvashatják.

 

MKFE kommunikáció

COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Kolesza György Kolesza György Nagy Imre Nagy Imre Bodnár Imre Bodnár Imre Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. WSZL WSZL Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Kolesza György Kolesza György Nagy Imre Nagy Imre Bodnár Imre Bodnár Imre Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. WSZL WSZL Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft.