Featured

Ausztriai minimálbérek változása – 2018

Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy 2018. január 1-vel változott (emelkedett) a gépjárművezetők bérezése Ausztriában. A módosítás hatással van mind az árufuvarozásban, mind a személyszállításban érintett gépjárművezetők bérezésére.


Ausztria 2017. óta alkalmazza a kiküldetési irányelv szabályait, ennek következményeként azon gépjárművezetőket, akik az ország területén végeznek loco vagy kabotázs fuvarműveletet, be kell jelenteni az osztrák szociális minisztérium online felületén kitölthető ZKO3-T nyomtatvánnyal. A bejelentési kötelezettség a tranzit fuvarok esetében nem áll fenn. Az említett nyomtatvány kitöltésekor szükséges többek között megadni a gépjárművezető bérezésére vonatkozó adatokat.

Az osztrák szociális minisztérium tájékoztatása szerint 2018. január 1-vel módosult az árufuvarozási ágazatban dolgozó munkavállalókra vonatkozó, valamint a magánbusz-társaságok alkalmazottainak kollektív szerződése. (A hivatkozások az Osztrák Szövetségi Gazdasági Kamara (WKO) honlapján, német nyelven elérhető, 2018-ban hatályos ágazati kollektív szerződésekre mutatnak.)

Felhíjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét, hogy a kollektív szerződések módosítása révén emelkedett az ágazatban dolgozó munkavállalók tekintetében alkalmazandó minimális órabér összege.

 

A 2018. január 1-től alkalmazandó bérekről az alábbi táblázatokban tájékozódhatnak.

Az áruszállítási ágazatra vonatkozó minimálbérek:


A magán autóbuszüzemek alkalmazottaira vonatkozó minimálbérek:



Felhívjuk figyelmüket arra, hogy a korábban megtett bejelentések utólagos módosítására van lehetőség, így nem szükséges minden esetben új bejelentést készíteni. A módosítást ezen a honlapon keresztül lehet megtenni, akár magyar nyelven is, amihez szükséges a korábbi bejelentés szám, valamint cégnév, e-mail cím.

 

MKFE Kommunikáció

MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. OVIT ZRt. OVIT ZRt. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Ivanov György Ivanov György RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Lévai László Lévai László "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Teherporta Kft. Teherporta Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Nagy Imre Nagy Imre Csekő Gábor Csekő Gábor KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. OVIT ZRt. OVIT ZRt. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Ivanov György Ivanov György RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Lévai László Lévai László "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Teherporta Kft. Teherporta Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Nagy Imre Nagy Imre Csekő Gábor Csekő Gábor KT SASPED Kft. KT SASPED Kft.