Járvány és oktatás — csütörtöktől felfüggesztik a közlekedési vizsgákat

2020. március 19-től (csütörtöktől) felfüggeszti az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. a járművezetők és közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgálatait és utánképzéseit a koronavírus terjedésének megelőzéséért. Sem PÁV, sem GKI, sem ADR, sem gépkezelői, sem vállalkozói vizsga nem lesz, még kategóriás vizsgák sem.

Az ITM szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a járványügyi veszélyhelyzeti rendelkezésekkel összhangban hozott intézkedés a közúti, a vasúti, a hajózási és a légügyi területet egyaránt érinti, és kiterjed a pályaalkalmassági vizsgálatok elvégzésére is.

A befizetett vizsgadíjat senki sem veszíti el, az érintettek a vészhelyzet elhárítása után díjmentesen vehetnek majd részt a most lemondott vizsgákon, vizsgálatokon és utánképzéseken.

A felhalmozódó ügyhátralék gyors ledolgozásáért a KAV a tervek szerint hivatali időn túli és hétvégi időpontokat is biztosít majd ügyfeleinek — írták.

A közleményben tájékoztattak arról is, hogy a vizsgaközpont ügyfélszolgálati irodáiban átmenetileg szünetel a személyes ügyintézés, az egyéb ügyfélszolgálati csatornák — telefon, e-mail, posta — viszont elérhetők, a szervezet honlapján (www.kavk.hu) pedig folyamatosan frissülő tájékoztatás olvasható.

Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Lévai László Lévai László Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. K és V KFT. K és V KFT. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. NTS Kft. NTS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Kolesza György Kolesza György PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Lévai László Lévai László Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. K és V KFT. K és V KFT. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. NTS Kft. NTS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Kolesza György Kolesza György PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft.