Megjelent a 2022. első negyedéves KFX: újabb díjemelésre van szükség a fuvarozásban!

„Nem érte még el a közúti fuvarozók díjemelése a növekvő költségeik szintjét! Újabb, jelentős emelések következnek, melyek tovább fokozhatják a hazai inflációs nyomást!” – áll a Közúti Fuvarozási Árindex-et (KFX) publikáló DigiLog Consulting tanácsadó cég közleményében. Az idei évre prognosztizált 19-25 százalék közötti mértékű költségnövekedésnek eddig alig felét tudták a fuvarozók beépíteni az áraikba – derül ki a hazai fuvarozói top 20-ban szereplő vállalkozások gyakorlati adataira épülő független szakértői jelentésből.

„Az a nemzetközi fuvarozó, aki nem emel idén legalább 18%-ot (belföldi fuvarozó esetében 24%-ot), néhány hónapon belül tönkre mehet! Azok a megbízók, akik nem fogadják el ezeket a jogos emeléseket, rövid időn belül elveszíthetik fuvarozó partnereiket és kapacitás nélkül maradhatnak. Ennek következménye nem csupán az áremelkedés lehet, hanem akár ellátási problémák is kialakulhatnak a kieső fuvarozók okozta kapacitáshiány miatt” – figyelmeztet Lajkó Ferenc, a DigiLog Consulting ügyvezetője.

A közleményből kiderül, hogy az első negyedévben csupán 9-10 százalékos díjemelést értek el a fuvarozók, miközben 12-14 százalékos volt a költségoldalon a növekedés. Ez azt jelenti, hogy a különbözetet – veszteséget – továbbra is a fuvarozók finanszírozzák.

„Annak ellenére, hogy a Közúti Fuvarozási Árindex (KFX) megjelenése óta már a megbízóknak is transzparensen követhető a közúti fuvarozás költségeinek alakulása, a fuvarozók csak részlegesen tudták érvényesíteni a költségeik növekedéséből fakadó díjemeléseiket 2022 I. negyedévében. Ennek az egyik következménye az lehet, hogy a fuvarozók egy része tönkre mehet a veszteséges működés következtében, ami kapacitáshiányt okozhat. A másik jelentős hatást pedig abban látom, hogy az év további részében elért áremelések tovább fokozhatják az inflációs nyomást a magyar gazdaságon, nem kímélve a fogyasztók pénztárcáját sem, hiszen az alapanyagok és késztermékek 70%-át közúton fuvarozzák.” – mutat rá Lajkó Ferenc.

  A Közúti Fuvarozási Árindex aktuális (tény adatokon alapuló) értéke 2022 I. negyedévre vonatkozóan 
Nemzetközi közúti fuvarozás esetében:111,3%              (előrejelzés 2022. teljes: 118,6%)
Belföldi közúti fuvarozás esetén: 114,1%                           (előrejelzés 2022. teljes: 124,8%)
(2021=100%)






A DigiLog teljes közleményét IDE» kattintva olvashatja el

Korábbi KFX adatok ITT» érhetők el

MKFE Kommunikáció



Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. K és V KFT. K és V KFT. Teherporta Kft. Teherporta Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Teleki János Teleki János Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Csekő Gábor Csekő Gábor Sascamion Kft. Sascamion Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. K és V KFT. K és V KFT. Teherporta Kft. Teherporta Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Teleki János Teleki János Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Csekő Gábor Csekő Gábor Sascamion Kft. Sascamion Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft.