NGM közlemény: újabb mérföldkő a hazai fuvarozók megerősítésében

Hatályba lép vasárnap az a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által előkészített és a kormány által 2023 végén kihirdetett első intézkedéscsomag, amely a közúti fuvarozás, a hazai logisztikai ágazat megerősítését szolgálja - ismerteti a szaktárca az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
Mindeközben számos piacvédelmi intézkedést és adminisztrációs könnyítést magába foglaló második intézkedéscsomaggal folytatódik a munka az ágazat versenyképességének javítása és a magyar gazdaság találkozásipont-jellegének megerősítése érdekében - jelezték.

A közleményben hangsúlyozzák: az infláció visszaszorítását követően a kormány 2024-ben helyreállítja a gazdasági növekedést. A dinamikus, 4 százalékos gazdasági növekedés elérése érdekében meg kell erősíteni a gazdaság vérkeringését jelentő fuvarozási, logisztikai ágazatot. A kormány célja, hogy a logisztikai ágazat megduplázza nemzetgazdasági részesedését, azaz teljesítménye 2030-ra elérje a GDP 10 százalékát. A kormány szándéka, hogy a hazai logisztikai vállalkozások minél nagyobb mértékben vegyék ki részüket a következő évek ipari, gazdasági bővüléséből, az ebből származó bevételek a magyar vállalkozásokat gyarapítsák, ezáltal tovább erősítve a gazdaság szuverenitását és önellátó képességét.

A vasárnap hatályba lépő versenyképességi csomag ezen célok elérését szolgálja. A jogszabály-módosítás elsődleges célja, hogy tisztességes piaci viszonyokat teremtsen, és megvédje a hazai fuvarozókat az engedéllyel nem rendelkező, Magyarországon fuvarfeladatokat teljesítő külföldiek térnyerésétől. A szabályozás a fuvarozók javaslatára bevezeti a minimális szolgáltatási díjak rendszerét, vagyis a minimális szolgáltatási alapdíjat, a rakodási és raklap válogatási díjat, valamint az állásidőre járó díjat, továbbá maximálja a fuvarozásban részt vevő alvállalkozók számát.

A második intézkedési csomag - amelynek előkészítése a fuvarozókkal együttműködve folyamatban van - továbbá intézkedéseket fogalmaz meg a jogellenesen fuvarozók visszaszorítására irányuló ellenőrzések megerősítése, a fuvarozással összefüggő hatósági ügyintézés gyorsítása érdekében. A hazai fuvarozók támogatása és segítése érdekében emellett a kormány külön operatív szervezetet hozhat létre a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Építési és Közlekedési Minisztérium vezetésével, a fuvarozói szervezetek bevonásával. A szervezet célja az lesz, hogy a kormány elé kerülő javaslatokat az ágazat növekedési szempontja szerint vizsgálja és azt a gyakorlatban is érvényesítése - áll a közleményben.

Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár a jogszabályok hatályba lépése kapcsán megfogalmazta, hogy "a kormány intézkedései érdemben járulhatnak hozzá a hazai fuvarozók megerősítéséhez, lendületet adva a magyar logisztikai ágazat teljesítményének és kapacitásnövelésének. A kormány és a fuvarozók közötti együttműködés példaértékű, folyamatosan zajlanak az egyeztetések, amelynek köszönhetően korábban arról is döntött a kabinet, hogy megemeli a visszaigényelhető jövedéki adó literenkénti összegét".

A minimális szolgáltatási díjak, valamint a fuvarozói alvállalkozók bevonásával kapcsolatos új szabályok alkalmazásának segítése és támogatása érdekében a fuvarozó szervezetek az NGM-mel együttműködve gyakorlati útmutatót is készítettek, amely a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete honlapján» mindenki számára elérhető - tájékoztat közleményében a minisztérium.


A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024. január 28-i közleménye »

(Forrás: MTI)

Korábbi cikkeink a témában:

KÁSZ – a felelős és fenntartható üzletpolitika alapja a közúti fuvarozásban és szállítmányozásban»

Január 28-tól módosul a KÁSZ»



MKFE Kommunikáció
Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft World Logistik Kft. World Logistik Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. NTS Kft. NTS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Persped Kft. Persped Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. STV Kft. STV Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. MG Sped Kft. MG Sped Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft World Logistik Kft. World Logistik Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. NTS Kft. NTS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Persped Kft. Persped Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. STV Kft. STV Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. MG Sped Kft. MG Sped Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft.