Új madárinfluenza-eset Kiskunfélegyházán

Új madárinfluenza-eset Kiskunfélegyházán

Fontos tudnivaló az élőállat-szállítóknak, hogy 2026. március 3-án az állategészségügyi szakemberek madárinfluenza-vírust azonosítottak a Bács-Kiskun vármegyei Kiskunfélegyházán, ezért az ottani kacsafarm környezetében korlátozásokat, köztük szállítási tilalmat kellett elrendelni — közölte kedden a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A legutóbbi kitörést egy héttel ezelőtt Szegedhez közel észlelték.

A szokásos joggyakorlat szerint a betegség kitörése körüli 3 km sugarú körben elrendelték a védőkörzetet, 10 km-es körben pedig kijelölték a megfigyelési körzetet. Fontos, hogy a baromfiszállítók egyeztessenek az érintett területen lévő farmokkal.

Háromnegyed évvel ezelőtt, 2025. április végén több mint 60 alföldi településen volt korlátozás madárinfluenza miatt, azonban ezek száma a 2025-ös év közben szinte nullára csökkent. A mostani kiskunfélegyházi eseten kívül (2026.március 3-i állapot szerint) még további 9 hazai telepen áll fenn állategészségügyi intézkedés a madárinfluenza terjedése miatt. A betegség feltehetően vonuló vadmadarak révén került a szárnyastartó telepekre.

a hazánkban jelenleg fertőzött gócok interaktív térképen megjelenítve »

mindent a madárinfluenzáról (NÉBIH-tájékoztató) »

 

Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. WSZL WSZL A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Teherporta Kft. Teherporta Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Artur '95 BT. Artur '95 BT. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. WSZL WSZL A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Teherporta Kft. Teherporta Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Artur '95 BT. Artur '95 BT.