Műanyag pellet szállítás, kezelés: szigorúbb feltételek 2027-től a szennyezés csökkentése érdekében

Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium (ÉKFM) – a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közreműködésével – megkezdte a műanyag pellet környezetbe jutása és a mikroműanyag-szennyezés csökkentése érdekében történő 2025/2365 EU-s rendelet hazai végrehajtásának előkészítését. A rendelet célja, hogy az ellátási lánc teljes folyamatában megerősítse a műanyag pellet kezelésére, tárolására és szállítására vonatkozó követelményeket, ami érinti az e tevékenységben részt vevő gazdasági szereplőket. Az ÉKFM a jogszabálytervezet előkészítését megelőzően fel kívánja mérni az érintett szereplői kört is.

A 2025/2365 EU-rendelet» a műanyag pellet környezetbe jutásának megelőzésére kötelezi a logisztikai és szállítási szereplőket, mások mellett szigorú takarítási (pl. speciális takarítóeszközök alkalmazása a járműveken stb), jelölési és dokumentációs előírásokat (pl. egységes piktogrammok használata, jelentéstételi kötelezettség a hatóságok felé stb) vezet be, amelyet a fuvarozóknak 2027. október 17-től kell alkalmazniuk.

A ÉKFM az EU rendelet jogharmonizációs feladatainak előkészítése során adatokat kér az érintett gazdasági szereplőkről, mások mellett az azt rendszeresen kezelő, szállító fuvarozókról és logisztikai szolgáltatókról.

Kérjük, hogy amennyiben az Ön vállalkozása:

•             foglalkozik műanyag pellet gyártásával, feldolgozásával, felhasználásával, tárolásával vagy újrafeldolgozásával, vagy

•             évente legalább 1.500 tonna műanyag pelletet kezel, vagy

•             műanyag pellet rendszeres szállítását végzi, vagy

•             a pellet szállításához kapcsolódó logisztikai, raktározási, átrakási vagy terminálszolgáltatást nyújt,

az alábbi adatok megadásával ezt jelezze felénk a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre küldött levélben, 2026. augusztus 24-én 15:00 óráig.

A megküldendő adatok:

A vállalkozás neve, székhelye.
Az érintettség rövid leírása (milyen tevékenységet végez a vállalkozás amely pellet kezeléssel jár?)
Az évente kezelt pellet hozzávetőleges mennyisége (külön jelezve, ha a mennyiség meghaladja az évi 1.500 tonnát).

Kérjük továbbá, hogy küldje meg mindazon észrevételeit, tapasztalatait, amelyek segíthetik a rendelet várható vállalati, adminisztratív, logisztikai vagy infrastrukturális hatásainak felmérését.

Kérjük, hogy az adatokat legkésőbb 2026. augusztus 24-e (hétfő) 15:00 óráig küldjék meg a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, hogy azokat összesítve továbbítani tudjuk az MKIK és a minisztérium felé.

Köszönjük az együttműködésüket!

MKFE Kommunikáció

Bertók Zoltán Bertók Zoltán NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Gerulus Kft. Gerulus Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. STV Kft. STV Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft REFLEX Kft. REFLEX Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. WSZL WSZL BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Lévai László Lévai László Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Gerulus Kft. Gerulus Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. STV Kft. STV Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft REFLEX Kft. REFLEX Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. WSZL WSZL BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Lévai László Lévai László Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft.