Veszélyben a gépkocsivezető — védekezés hőség ellen

Nyomtassa ki gépkocsivezetőjének, fuvarszervezőjének!


A hőség idején érdemes újra szót ejteni az ilyenkor fellépő veszélyekről. Néhány évvel ezelőtt tragikus dolog történt: egyesületünk egyik kamionos tagvállalkozásának gépkocsivezetője hőguta miatt rosszul lett, majd a kórházban meghalt. Vajon hogyan védekezhetnek a pilóták a kánikulában? Mit tehetnek értük a fuvarszervezők? Ezekhez próbálunk néhány hasznos tanácsot adni az alábbiakban.
A legnagyobb veszélynek azok a gépkocsivezetők vannak kitéve, akiknek munkájához a szabadban végzett rakodási művelet is hozzátartozik, valamint azok, akiknek sokat kell vesztegelniük egyhelyben. Különösen kellemetlen ilyenkor a mezőgazdasági betakarítást kiszolgáló, valamint közmű- és útépítést végző járművek vezetőinek helyzete; különösen, ha a fülkében nincs légkondicionálás. Egy sötét színű tehergépkocsi fülkéjének külső borítása a forróságban 70 C fokra is felmelegedhet. Közlekedésbiztonsági szempontból is fontos, hogy munkahelyi vezetőjük óvja a gépkocsivezetőket a lehetőségekhez képest, hiszen a hőségtől elcsigázott állapotban elinduló alkalmazottaknak többszörösére nyúlhat a reakcióidejük, de a vezető
 

Építőipar. Meg kell várni, míg a markoló rakodik

akár bódult állapotba is kerülhet menet közben. A hosszú, nemzetközi úton lévő pilótáknak a fuvarszervezők ilyenkor azzal kedvezhetnek, ha olyan parkolóhelyet ajánlanak nekik, ahol van zuhanyozási lehetőség.


Az élőállat-szállító járműveknek gyakrabban kell megállniuk itatás miatt, a romlandó élelmiszerekkel úton lévő gépkocsivezetőknek pedig tanácsos odafigyelniük a hűtőrendszer és a thermográf hibátlan működésére. Személyszállítóknak fontos tudnivaló, hogy az üzemanyag-norma számításánál a vonatkozó jogszabály szerint légkondicionáló berendezéssel felszerelt busz május 1. és szeptember 1. közötti üzemeltetési időszakában 5 % korrekciós tényező (szorzó) alkalmazható.

Elromlott a raktérhűtésem! Most mit tegyek? »


A hőguta jelei:
1. a verejtékezés hiánya
2. nagyon magas testhőmérséklet (39...41 C)
3. kivörösödött arc
4. forró, száraz bőr
5. bódultság, kábultság vagy eszméletvesztés


A hőguta kezelése:
1. Keressünk a betegnek hűvös, árnyékos helyet!
2. Távolítsuk el a külső ruhát
3. Helyezzük félig ülő testhelyzetbe
4. Hűtsük a testet vizes lepedővel/törölközővel
5. Azonnal értesítsük a mentőket


Mit tehetünk, hogy megelőzzük a bajt?
1. Sok folyadékbevitel (napi 2,5 – 3 liter). Elsősorban víz, tea és gyümölcslé
2. Mellőzzük a kávét, a cukros és szénsavas italokat, hiszen ezek csak fokozzák az izzadást, és vízhajtó hatásuk is van
3. Együnk több sós ételt, és kerüljük az erős, csípős fűszereket
4. A gépkocsi belső terét szellőztessük ki indulás előtt, ha a jármű napon állt
5. Ajánlott a könnyű, szellős és világos ruha
6. Javasolt a fej és az arc védése sapkával
7. Ajánlott a vizes törölközővel vagy a hűtőtáskában tárolt vizes flakonnal a csukló és a nyak hűtése
8. A nagy hőségben ne töltsük tele a tankot, mert az üzemanyag térfogata a magas hőmérsékleten megnő
9. Ha a jármű motorja felhevült, ne parkoljunk száraz aljnövényzetre
10. Parkolás után sötétítsünk be fényvisszaverő takarófóliával
11. A légkondicionáló legfeljebb 8-10 C fokkal lehet hűvösebb, mint a kinti hőmérséklet
12. A klímát ne irányítsuk közvetlenül a testre, mert egészségkárosodást okozhat (megfázás, ízületi gyulladás)
13. A hőség és a stressz miatt a szervezet megterhelődik, ezért ajánlott a hosszabb pihenő
14. Hajtógázzal működő flakont vagy öngyújtót ne hagyjunk a gépkocsiban, mert tüzet okozhat


MIT KELL TUDNIA A KAMIONOSNAK A HŐSÉGRIADÓRÓL? A tehergépjárművek vezetőinek fontos tudnivaló, hogy Magyarországon a hőségriadó önmagában még nem jelenti automatikusan a kamionstop feloldását, mivel a közlekedési korlátozás feloldásáról csak a szakminiszter dönthet. Ha ez megtörténne, — a jogszabály szerint — a miniszternek tájékoztatnia kell az elektronikus médiumokat. Ha tehát a kamionstopot a nyár bármely hétvégéjén hőségriasztás miatt netán feloldják, azt általában a Kossuth Rádió óránkénti híradásaiból vagy bármely más, nagyobb hírcsatorna révén azonnal meg lehet tudni.


Egyes országokban nem feloldják a kamionstopot, hanem épp ellenkezőleg: elrendelik. Döntésüket azzal indokolják: így védik a melegben felhevült útburkolatot, melyen hőség idején sokkal gyorsabban keletkezik nyomvályú. Azok az országok, melyek forróság idején (a nappali órákban) külön kamionstopot szoktak elrendelni: Belorusszia, Bulgária, Macedónia és Lengyelország. Az éllőállat- és romlandó élelmiszer-szállítmányok általában mentesülnek ezalól. A hőség-stop elrendelését mindig a helyi hírműsorokban közlik.


ERDŐ- ÉS BOZÓTTÜZEK: EGYETLEN ELDOBOTT CSIKK IS VÉGZETES LEHET...! — Az utóbbi hetek nagy szárazságot hoztak Európára. Sok helyen teljesen kiszáradt az aljnövényzet. Több országban, még az északi Norvégiában és Finnországban is arra figyelmeztetnek az illetékesek: igen nagy a tűzveszély a mezőgazdasági területeken. Tavaly júliusban az európai erdőtüzekben 5 ember halt meg. A tüzek oka gyakran egy-egy járműből kidobott csikk. Pihenőidejüket az út mentén töltő, dohányzó tehergépkocsi-vezetőknek azért is kell óvakodniuk az efféle mozdulattól, mert a földön landoló cigaretta közvetlenül a jármű mellett is tüzet okozhat, melynek akár a szerelvény is áldozatul eshet.


Balesetmentes utat, biztos hazatérést kíván az
Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. NTS Kft. NTS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. STV Kft. STV Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Nagy Imre Nagy Imre Zséder Kft. Zséder Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. NTS Kft. NTS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. STV Kft. STV Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Nagy Imre Nagy Imre Zséder Kft. Zséder Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft.