Találkozzunk, és válasszunk küldötteket Debrecenben!

Debrecen nyitja a 2014 tavaszán esedékes tagi találkozóink sorát. Magyarország hét régiójához igazítva hét városban bonyolítjuk le rendezvényeinket, melyeknek most az ad különös jelentőséget, hogy regionális összejöveteleink a májusi Országos Tisztújító Küldöttközgyűlésünk választási „előcsarnokai” is lesznek egyben: a regionális küldöttválasztó gyűléseken dől el ugyanis, hogy kik képviselik majd az adott régióhoz tartozó tagokat az Országos Tisztújító Küldöttközgyűlésen.

Tisztelettel várjuk tehát a kedves észak-alföldi MKFE-tagokat 2014. március 12-én (szerdán) 15:00 órakor Debrecenben, az ÁSZ Rendezvényházban (Debrecen, Böszörményi út 218/c).


Országjáró körutunk első, sorozatnyitó állomása tehát Debrecen lesz, ahol az esedékes szakmai kérdések megtárgyalása mellett megválasztjuk a régió küldötteit. Ezek után vacsorával összekapcsolt, kötetlen beszélgetés keretében cseréljük ki tapasztalatainkat. (Részvételi szándékát most nem kell előre jeleznie, mert a regisztráció a helyszínen lesz 14:30 órától!) Jöjjön el! Várjuk!


elérhetőség (a rendezvényház honlapja) »


A találkozón való részvétel ingyenes!

Sőt, vendégül látjuk Önt egy vacsorára is!

 

KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Persped Kft. Persped Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. NTS Kft. NTS Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Végvári András Végvári András Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Milktrader Kft. Milktrader Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Gál Sándor Gál Sándor ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Persped Kft. Persped Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. NTS Kft. NTS Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Végvári András Végvári András Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Milktrader Kft. Milktrader Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Gál Sándor Gál Sándor ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft.