Featured

Kétmilliárd forintnyi bírság alól mentesülhetnek a jóhiszemű úthasználók

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztálya az e-útdíj bírságok elengedése ügyében az alábbi közleményt adta ki:

Fuvarozó vállalkozások menekülhetnek meg a fizetésképtelenségtől, miután a kormány törvénymódosítást kezdeményez egyes, pontosan körülhatárolt esetekben kiszabott e-útdíj bírságok elengedéséről. A bevezetési időszakban még gyakorlatlan felhasználók díjat fizettek ugyan, de ezt nem mindenben az előírásoknak megfelelően, késve vagy téves bevallás alapján tették.

A jóhiszemű fuvarozók jogosultságukat utólag, de legfeljebb a használat észlelését követő nyolc órán belül váltották meg, vagy az előre meghatározott útvonalról funkcionálisan párhuzamos, adott esetben olcsóbban igénybe vehető szakaszra tértek le. Az ismétlődően elhibázott díjfizetés alkalmanként akár 165 ezer forintos bírság kiszabásához vezethetett. A probléma a fuvarozók egy kisebb csoportját érinti, a becslések szerint 100-120 vállalkozás jelentős részét, azonban közbeavatkozás híján tönkre is tehetné a felhalmozódott bírságteher megfizetése. Az Országgyűlés a közérdek sérelme nélkül úgy rögzíthet átmeneti szabályozást, hogy a jogkövető magatartást tanúsítók ne kerüljenek versenyhátrányba a díjat meg nem fizetőkkel szemben.

A kezdeményezés szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. a bírság megfizetésére kötelezett kérelme alapján esetenként 12 ezer forintos szolgáltatási díj fejében igazolást állíthatna ki. A dokumentum megerősíti, hogy a kérelmező a törvény hatálya alá tartozó esetek valamelyikét valósította meg, és így mentesül a bírság alól. A kiállított igazolás alapján a rendőrség visszavonja a bírságot kiszabó határozatát. A törvény lehetővé teheti a visszafizetést is. A törvénytervezet hatálya alá tartozó bírságok összege az előzetes számítások szerint legfeljebb 2 milliárd forint lehet. A díjfizetés szándékos elkerülését az ellenőrző szervek a továbbiakban is következetesen büntetik.

A kormány március végén döntött arról, hogy bizottságot hoz létre az elektronikus útdíjjal kapcsolatos bírságok méltányos szabályozásának kialakítására. A törvénymódosító javaslat a szakminisztériumok és fuvarozói érdekképviseletek képviselőiből napokon belül megalakult testület folyamatos egyeztetéseinek eredményeként készült el.

A tervezet elfogadásáról az Országgyűlés őszi ülésszaka dönthet. A sikeresen bevezetett e-útdíj rendszer finomhangolásával a méltányosan kiszabott bírságok és a hatékony ellenőrzés még eredményesebben védhetik a jogkövető felhasználókat. A tévedés lehetőségét kizáró fedélzeti eszközt használók száma folyamatosan nő. Tíz hazai regisztrált fuvarozóból kilenc ma már így intézi a bevallást, a probléma újratermelődésére ezért sem lehet számítani.

Az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslatról hamarosan részletes tájékoztatást adunk.
TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Lévai László Lévai László Elit Store Kft. Elit Store Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Persped Kft. Persped Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Lévai László Lévai László Elit Store Kft. Elit Store Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Persped Kft. Persped Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft.