Featured

2016. szeptember 1-jétől Dr. Becsey Zsolt az MKFE kinevezett főtitkára

2016. augusztus 31-ei hatállyal saját elhatározásából megválik főtitkári tisztségétől Pencz Zoltán társelnök. Az Egyesület elnöksége 2016. szeptember 1-jei dátummal Dr. Becsey Zsoltot nevezi ki a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete főtitkárának.

Az Egyesület elnöksége elfogadta Pencz Zoltán lemondását, és egyben úgy ítélte meg, hogy az általa irányított egyéves időszak nagyon pozitív változást hozott az MKFE működésében és gazdálkodásában. Mivel Pencz Zoltán gyakorló vállalkozóként az Egyesület társelnöke is, a főtitkári feladatokat a tavaly szeptemberi kinevezésekor 1 évre  vállalta.

„Az elmúlt év nehéz, sok feladattal, munkával járó időszak volt az Egyesület életében, és annak ellenére, hogy lemondok a főtitkári tisztségemről, szeptembertől is aktív tagja, aktív társelnöke maradok az MKFE-nek – mondta Pencz Zoltán a hír bejelentése után. – A folytonosság érdekében a tisztség átadása is egy hosszabb folyamat lesz, amelynek során szükség szerint együttműködöm majd Becsey Zsolttal és Csányi Gábor főtitkárhelyettessel, és továbbra is kiemelt figyelmet fordítok majd az MKFE működésére, hogy az elmúlt évben meghonosított tulajdonosi szemlélet továbbra is a fő irány legyen az Egyesület gazdálkodásában.”

Az elnökség Becsey Zsolt jelölése után szavazott és döntött a volt közlekedési helyettes államtitkár főtitkári kinevezéséről.

 

MKFE kommunikáció

3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Nagy Imre Nagy Imre Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Transvinning Kft. Transvinning Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Teleki János Teleki János Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés NATURTEX Kft NATURTEX Kft 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Nagy Imre Nagy Imre Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Transvinning Kft. Transvinning Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Teleki János Teleki János Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés NATURTEX Kft NATURTEX Kft