Featured

MKFE tisztújítás 2018. – Meghívó a Jász-Nagykun-Szolnok megyei küldöttválasztó gyűlésre

Tisztelt Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tagjaink! A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete 2018 tavaszán tartja rendes Tisztújító Küldöttgyűlését. A 2018-as tisztújítás szabályairól az Egyesület 2017. július 19-én elfogadott új Alapszabálya rendelkezik, amelynek értelmében a küldöttek megyénként kerülnek megválasztásra, illetve minden megye választhat egy megyei képviselőt is. Az Alapszabály rendelkezéseinek betartása érdekében, valamint az Elnökség e témakörben hozott határozata szerint a megyei küldöttválasztó gyűléseket már idén, 2017-ben le kell bonyolítani, hogy a 2018-as Tisztújító Küldöttgyűlést az előírt határidőig meg lehessen hirdetni. Kérjük Tisztelt Jász-Nagykun-Szolnok megyei tagjainkat, hogy vegyenek részt az MKFE új, a megye tagjait képviselő küldötteinek megválasztásában az alábbi időpontban megtartott megyei küldöttválasztó gyűlésen.  

 

Küldöttválasztó gyűlés Jász-Nagykun-Szolnok megyében

A küldöttválasztó gyűlés időpontja:

2017. október 12. (csütörtök), 13:00 óra
(Határozatképtelenség esetén a megismételt küldöttválasztó gyűlés 13:30 órakor, a jelenlévő tagok számától függetlenül megkezdi a munkáját.)

 

A rendezvény helyszíne:

Szolnok, Liget Hotel***

5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 1.

Térkép: ITT>>

 

A részvétel nem regisztrációhoz kötött, de köszönettel vesszük, ha részvételi szándékát előzetesen jelzi az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. Köszönjük!

Folyamatosan frissített információk a rendezvények helyszíneiről és az időpontokról: ITT>>
 

Tájékoztató a szavazás szabályairól

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az MKFE új Alapszabályának értelmében az Egyesület természetes személy tagja a tagsági jogviszonyból eredő jogait személyesen, a nem természetes személy tag törvényes képviselője vagy szakmai vezetője útján gyakorolhatja; egyéb képviseletnek nincs helye.

Eszerint a küldöttválasztó gyűlésen az egyéni vállalkozó (egyéni cég) tagok személyesen vehetnek részt, szavazhatnak illetve megválaszthatók küldöttnek, megyei képviselőnek. A nem természetes személy (kft., bt stb.) esetén a cég törvényes képviselője vagy szakmai vezetője szavazhat, illetve választható küldöttnek vagy megyei képviselőnek. Amennyiben egy cégnek több törvényes képviselője van, akkor a választás előtt ki kell jelölni azt a személyt, aki a tagsági viszonyból eredő jogokat – pl. szavazás, választhatóság – gyakorolhatja.

Mindkét esetben – természetes személy és nem természetes személy – a szavazási jog és a választhatóság alapfeltétele a legalább egy éves MKFE tagsági jogviszony megléte.

 

Kivonat az MKFE új Alapszabályából:

3. A tag képviselete

A természetes személy tag a tagsági jogviszonyból eredő jogait személyesen, a nem természetes személy tag törvényes képviselője vagy szakmai vezetője útján gyakorolhatja; egyéb képviseletnek nincs helye. Ha a jogi személy tagnak a cégjogi szabályok szerint több törvényes képviselője van, a tagsági viszonyból eredő jogokat a jogi személy által kijelölt törvényes képviselő gyakorolja.

4.1.1.

A tag egy szavazattal rendelkezik. A tag a tagsági jogviszony keletkezésétől számított egy év elteltével jogosult küldötteket és tisztségviselőt választani, illetve választható tisztségre. A választásra vonatkozó részletes szabályokat az Alapszabály 1. számú mellékletét képező Választási Szabályzat tartalmazza.

Választási szabályzat

1.
A KÜLDÖTTEK VÁLASZTÁSA
2.
Alapelvek

1.1. A megyei küldöttválasztó gyűléseken valamennyi, az adott megyéhez tartozó teljes jogú, szavazati joggal rendelkező tag választ, és küldöttnek, illetve megyei képviselőnek megválasztható. Minden tagot egy szavazat illet meg.

1.2. Küldöttnek, illetve megyei képviselőnek csak olyan személy választható meg, aki az ezzel járó feladatok ellátását vállalja.

1.3. A küldötti megbízatás négy évre, a következő küldöttválasztó gyűlés napjáig szól. A küldöttek újraválaszthatók.

1.4. A megyék legalább 5, de legfeljebb 25 küldöttet választhatnak.

1.4.1. Ha a megválasztott küldöttek és a megyei képviselő együttes létszáma nem éri el az 5 főt, az érintett megye azonos régión belül a szükséges küldötti létszámmal rendelkező, kisebb megyéhez csatlakozik, amely köteles befogadni. A következő választásig a csatlakozó megye képviseletét a befogadó megye képviselője látja el.

1.4.2. Ha a régión belül két megye egyike sem tudja kiállítani a minimális létszámnak megfelelő küldöttet, illetve megyei képviselőt, a megyék megválasztott küldöttei közös megyei képviselőt választanak.

1.5. A régiók és a hozzájuk tartozó megyék:

- Közép-magyarországi régió (Budapest és Pest megye);

- Közép-dunántúli régió (Fejér megye, Komárom-Esztergom megye, Veszprém megye);

- Nyugat-dunántúli régió (Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye, Zala megye);

- Dél-dunántúli régió (Baranya megye, Somogy megye, Tolna megye);

- Észak-magyarországi régió (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye, Nógrád megye);

- Észak-alföldi régió (Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye);

- Dél-alföldi régió (Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád megye).

 

2. A küldöttek és a megyei képviselő választásának rendje

2.1. A megyei képviselőt a megyéhez tartozó tagok választják.

2.2. A küldötteket és a megyei képviselőket a Küldöttgyűlést megelőzően legalább 60 nappal kell megválasztani. A Küldöttgyűlést megelőző 60 napon belül rendkívüli küldöttválasztó gyűlésnek helye nincs. A szavazás nyílt, azonban, ha a jelenlévők 1/3-a titkos szavazás mellett dönt, akkor titkos szavazást kell tartani.

2.3. A küldöttválasztó gyűléseket a megyei képviselő hívja össze, a megyéhez tartozó valamennyi igazolt, választásra jogosult tag részére küldött írásbeli meghívóval.

2.4. A megyei küldöttválasztó gyűlésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amely tartalmazza a megyéhez tartozó tagok megnevezését, a megjelentek számát, a megválasztott küldötteket, a küldöttek szekciós besorolását, a rájuk leadott szavazatok számát.

2.5. A megyei küldöttválasztó gyűlés határozatképes, ha azon a megyéhez tartozó tagok több mint fele megjelent. Az ugyanakkor későbbre meghirdetett, megismételt gyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes.

2.6. A megválasztott küldöttek részére az őket megválasztó tagok meghatározzák azokat az alapelveket, amelyek szerint jogosultak és kötelesek az őket megválasztók érdekeit a Küldöttgyűléseken képviselni.

2.7. A megválasztott küldöttek kötelesek a Küldöttgyűlésen részt venni, és a részükre adott mandátumnak megfelelően képviselni az őket megválasztó tagok álláspontját.

2.8. A megyei képviselők minden küldöttgyűlés előtt kötelesek a megyéhez tartozó tagokat összehívni. A megyei gyűlésen a tagok kialakítják véleményüket, és mandátumot adnak a megyei küldötteknek a Küldöttgyűlésen képviselendő álláspontról.


MKFE kommunikáció

Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Teleki János Teleki János Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. REFLEX Kft. REFLEX Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Persped Kft. Persped Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Teleki János Teleki János Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. REFLEX Kft. REFLEX Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Persped Kft. Persped Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft.