Featured

Június 1-én elindítja az ITM a TSM éles üzemét

Az érdekképviseletek – MKFE, NiT, FUVOSZ, MLSZKSZ és MSZSZ – ismételten előterjesztett aggályai és javaslatai ellenére 2018. június 1-én megkezdi éles működését a Nemzeti Tengelysúlymérő rendszer. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a mai TSM-egyeztetésen kijelentette, hogy a rendszer hibáit az elmúlt hetekben kijavították, és ez egyben biztosíték lehet arra is, hogy a jogkövető fuvarozók egyetlen esetben se kaphassanak bírsághatározatot.

Széleskörű egyeztetés zajlott ma az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkárával és az államtitkárság vezető munkatársaival a TSM-rendszer éles üzemű indításáról. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az érdekképviseletek levélben fordultak Palkovics László miniszterhez annak érdekében, hogy a TSM-rendszer hibáinak kijavításáig maradjon hatályban a tesztüzem, illetve a figyelmeztető „nullás” határozatok küldése. Ezen érdekvédelmi nyomás hatására rendezte meg az ITM a mai megbeszélést, amelyen az államtitkár már bevezetőjében kijelentette, hogy az érdekképviseletek aggályai, észrevételei és a mérésekkel kapcsolatos dokumentumok bemutatása ellenére, a rendszert 2018. június 1-től éles üzembe helyezik. Tehát az eddigi nullás határozatok helyett a továbbiakban bírsághatározatokat kapnak majd az engedélyezett tengelysúlyt vagy össztömeget meghaladó járművek üzembentartói.

Mosóczi László ugyanakkor arról is beszélt, hogy az érdekképviseletek által beküldött TSM mérési eredmények és más hitelesített mérlegek mérlegjegyei közötti ellentmondást feloldandó, a mérőpontok megfelelő kalibrálását és műszaki megfelelőségét még az elmúlt napokban is ellenőrizték. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az elkövetkezendő időszakban csak azokról a mérőpontokról kapnak majd bírsághatározatot a fuvarozók, amelyekkel szemben nem merül fel semmilyen rendszerhibára utaló körülmény. Ígérete szerint csak megfelelően működő mérőpontokról érkezhetnek bírsághatározatok. Az érdekképviseletek előtt nyilvánosan is felhívta vezető munkatársai figyelmét arra, hogy a következő egy hónapban a szokásosnál is nagyobb körültekintéssel vizsgálják meg a detektált túlsúly eseteket, és csak a bizonyítottan jól működő mérőpontok adatai alapján hozzanak bírsághatározatot.

Mosóczi László arra kérte a fuvarozókat, hogy a június 1. után érkező, és vitatott bírsághatározatok esetében a vállalkozások mindig indítsák meg a bizonyítási indítvány eljárást, amelyet a hatóság alapos, a TSM-pont működésére is kiterjedő vizsgálatban fog értékelni és elbírálni.

Az MKFE elnöke, Szabó György felajánlotta, hogy a TSM-rendszer működésének elemzéséhez az Egyesület rendelkezésre bocsátja a Nagy Mérési Napok eredményeként összegyűjtött adatokat, amelyet az államtitkár köszönettel elfogadott.

Mosóczi László ígéretet tett arra, hogy az érdekképviseletek által javasolt riasztási funkció rendszerbe építését rövid határidőn belül megvizsgálják, továbbá a felrakóhelyek felelőssége visszaállításának jogi lehetőségére vonatkozó javaslatokra is nyitottak, ennek előkészítésére várják az érdekképviseletek munkaanyagát.

A túlsúllyal közlekedő külföldi fuvarozók TSM-beli bírságolásával kapcsolatban az államtitkár jelezte, hogy a jövőben a megerősített ellenőri egységek szigorúan lépnek majd fel a kontroll mérésekre kiterelt járművek vezetőivel szemben.

A mai tárgyaláson az Egyesületünk által is ismételten jelzett problémákra tekintettel Mosóczi László intenzív együttműködést és folyamatos egyeztetést ígért, amelynek keretében a már eddig begyűjtött rendszámokhoz tartozó súlyadatok kielemzése után, és a következő hetekben beérkező adatok ismeretében újabb egyeztetésre kerül sor az ITM és az érdekképviseletek között, várhatóan két héten belül.

A TSM-rendszer éles üzemi működésének kiértékelése érdekében kérjük Tisztelt Tagjainkat, hogy a következő hetekben is küldjék meg a kézhez vett bírsághatározatokat valamint az érintett fuvarfeladathoz tartozó mérlegbizonylatokat, továbbá minden vitatott esetben adjanak be bizonyítási indítvány kérelmet a hatóság felé.


MKFE kommunikáció

Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Levissimo Kft. Levissimo Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Ivanov György Ivanov György Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Bíró Tamás Bíró Tamás Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Gál Sándor Gál Sándor Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Lévai László Lévai László Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. NTS Kft. NTS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Levissimo Kft. Levissimo Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Ivanov György Ivanov György Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Bíró Tamás Bíró Tamás Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Gál Sándor Gál Sándor Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Lévai László Lévai László Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. NTS Kft. NTS Kft.