Országos ellenőrzést tartanak ma a vasúti átjárókban

Országos ellenőrzést tart a MÁV és a rendőrség a vasúti átjárókban 2019. június 6-án, a nemzetközi útátjárós biztonsági napon - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint a rendőrök országosan több mint hatvan helyszínen ellenőrzik a közúti közlekedőket.

Vizsgálják továbbá a közúti-vasúti kereszteződések állapotát, a vágányok melletti területeket, az útburkolat minőségét, a felfestéseket, a fénysorompójelzők, optikák épségét, láthatóságát.

A szervezők ismertették: 2018-ban a MÁV és a MÁV-pályahálózatának vasúti-közúti kereszteződéseiben nyolcvankilenc ütközés és gázolás történt. Ez hattal több, mint 2017-ben, de a tavalyi utolsó negyedévben 22-ről 17-re, idén január-májusban 25-ről 20-ra csökkent a balesetek száma az előző évek azonos időszakaihoz képest. 2019-ben május végéig húsz baleset - öttel kevesebb, mint 2018 azonos időszakában - történt az átjárókban. A balesetekben heten haltak meg és négyen súlyosan megsérültek.

A MÁV felhívta a figyelmet arra, hogy a balesetek az autóvezetők figyelmetlensége és a KRESZ megszegése miatt következnek be. Az utazási szezon, valamint az iskolai nyári szünet közeledtével különösen fontos, hogy a járművezetők, a kerékpárosok és a gyalogosok - az előírásokat betartva - körültekintően közlekedjenek.

(forrás: MTI)

MKFE kommunikáció

Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft KINGSPED Kft KINGSPED Kft Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Zséder Kft. Zséder Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés REFLEX Kft. REFLEX Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft KINGSPED Kft KINGSPED Kft Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Zséder Kft. Zséder Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés REFLEX Kft. REFLEX Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft.