Díjat alapított a NÚSZ és a KTE a közlekedési szakmának

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) és a Közlekedéstudományi Egyesülettel (KTE) július 31-én jelentették be, hogy megalapították a Közlekedési Innovációs Díjat, amellyel a közlekedési szakma kiemelkedő szakembereit szeretnék jutalmazni.

Fónagy János, a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár, a KTE elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a kezdeményezés célja a közlekedési ágazat fejlesztését érintő kreatív ötletek, innovatív elképzelések felkarolása, a közlekedési szakma megbecsültségének, a szektor utánpótlás-nevelésének támogatása, összességében pedig Magyarország versenyképességének növelése, összhangban a kormányzati célokkal.


Bartal Tamás, a NÚSZ vezérigazgatója úgy fogalmazott: a díjat azok a 40 év alatti fiatalok kaphatják meg, akik a közlekedés területén létrehozott találmánnyal, szabadalommal, projekttel, technológiai fejlesztéssel vagy tudományos eredménnyel pályáznak az elismerésre. A Közlekedési Innovációs Díj birtokosa a NÚSZ jóvoltából 1 millió forintos pénzjutalomban is részesül.


A pályázat kiterjedhet a közlekedés bármely alágazatával összefüggő járműtechnológiára, infrastruktúra- vagy szolgáltatásfejlesztésre, forgalomtechnikai megoldásra, ellenőrzési és díjszedési rendszerre, közlekedés-gazdaságtanra, mobilitás-menedzsmentre. Mérnökök, fejlesztők, fejlesztői csapatok, felsőoktatásban, (akadémiai, állami és magán) tudományos környezetben dolgozók, hallgatók, kutatók, kutatócsoportok egyaránt pályázhatnak a díjra. A pályamunkákat egy 8 tagú, szakértőkből álló, független bizottsága bírálja el.


Az idei pályázatokat szeptember 15-ig kell beadni, a nyertest minden évben a NÚSZ Zrt. alapításának időpontjához közel, nagyszabású esemény keretében jelentik be a díj alapítói.


A pályázati felhívás a nemzetiutdij.hu és a ktenet.hu honlapon található.


MKFE Kommunikáció

Bodnár Imre Bodnár Imre KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. K és V KFT. K és V KFT. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Kolesza György Kolesza György Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. K és V KFT. K és V KFT. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Kolesza György Kolesza György Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft.