Madárinfluenza Csongrád megyében is

Néhány nappal a Bács-Kiskun megyei eset után, 2020. március 31-én két Csongrád megyei településen, Csengele és Üllés kacsatartó telepein is madárinfluenzára utaló pozitív mintát azonosítottak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei, ezért kijelölték az ilyenkor szokásos 3 km sugarú védőkörzetet és a 10 km sugarú megfigyelési körzetet. A szállítókra és fuvarozókra csak az érintett települések körzetében vonatkoznak korlátozó, lenti szabályok.

A NÉBIH határozata alapján az érintett gazdaságok mindegyikében elrendelték a teljes állatállomány azonnali megsemmisítését.

Ami a szállításra vonatkozó szabályozást illeti, a védőkörzeten és a megfigyelési körzeten belül tilos gazdaságokból kifelé és a gazdaságokba befelé irányuló baromfi- és tojásszállítás. Az ilyenkor szokásos tilalom a hatóság által kiadott visszavonásig van érvényben. Bizonyos szállításokra az állategészségügyi hatóság egyedi engedélyt adhat ki, amely különféle vizsgálatokhoz illetve egyéb feltételekhez kötött.


Csongrád megyei közlemény (NÉBIH) »

Bács-Kiskun megyei közlemény (NÉBIH) »

 

EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Kerekes Kft. Kerekes Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Gál Sándor Gál Sándor K és V KFT. K és V KFT. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. NTS Kft. NTS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Bertók Zoltán Bertók Zoltán MG Sped Kft. MG Sped Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás NATURTEX Kft NATURTEX Kft ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Lévai László Lévai László Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Kerekes Kft. Kerekes Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Gál Sándor Gál Sándor K és V KFT. K és V KFT. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. NTS Kft. NTS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Bertók Zoltán Bertók Zoltán MG Sped Kft. MG Sped Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás NATURTEX Kft NATURTEX Kft ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Lévai László Lévai László Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft.