TSM-rendszer: az ITM együttműködését kérik az érdekképviseletek az anomáliák megszüntetése érdekében

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár (ITM) és Bartal Tamás vezérigazgató (NÚSZ) együttműködését és támogatását kérik az érdekképviseletek a TSM-rendszerben továbbra is tapasztalt anomáliák kivizsgálása, a szükséges intézkedések és indokolt beavatkozások megtétele érdekében. Az MKFE –  a korábbi hasonlói kezdeményezése mintájára – ezúttal is felhívja a figyelmet arra, hogy a rendszer működésének hibáit kizárólag a TSM mérések és statikus mérlegeken végzett kontrollmérések eredményeinek összevetésével lehet feltárni. Az érdekképviseletek álláspontja szerint a rendszer jelenleg nagy számban büntet olyan fuvarozókat, akiknél valójában nincs túlsúly.

A korábbi egyeztetések, a módosításokra tett javaslatok, valamint a rendszer éles indításakor tett ígéretekre hivatkozva az MKFE és a NiT Hungary továbbra is időszerűnek látja, hogy a TSM-rendszer működésében tapasztalt problémákat az érdekképviseletek az ITM és a NÚSZ közreműködésével megvizsgálják. Az elmúlt hetekben ugyanis ismét megszaporodtak a TSM-rendszerből érkező bírsághatározatokkal összefüggő fuvarozói visszajelzések, amelyek rámutatnak arra érdekképviseletek által is osztott nézetre, amely vitatja a TSM rendszer „jóságát”.

Az ITM közlekedéspolitikáért felelő államtitkárának és a NÚSZ Zrt. vezérigazgatójának megküldött levelükben az érdekképviseletek kiemelik: a rendszer hibáit a statikus mérlegek (hitelesített fel- vagy lerakóhelyi mérlegek, Magyar Közút hídmérlegek) és a TSM mérések adatainak összevetésével lehetne felszínre hozni és kiküszöbölni. Különösen aggályos az MKFE és a NiT Hungary szerint az a tény, hogy a TSM bírságok ügyében indított bizonyítási indítványokat a nem kellő ellenbizonyításra hivatkozva az ITM sorra elutasítja, az ügyben kezdeményezett peres eljárásokban – amelyek között az elsők csaknem egy éve vannak a bíróságok előtt – továbbra sincsenek döntések.

A levélben az érdekképviseletek külön felhívják a figyelmet arra, hogy a Palkovics László miniszter a Versenyképesség 2.0 javaslatcsomag  átadásakor szóban támogatta a TSM-rendszer működésének felülvizsgálatát, mégsincs eredmény a rendszerrel kapcsolatban megfogalmazott (független szakértői tanulmánnyal is alátámasztott) feltételezhető rendszerhibák orvoslásával kapcsolatban.

Az érdekképviseletek ezért ismételten arra kérik Mosóczi László államtitkárt, hogy támogassa TSM-rendszerrel összefüggő szakmai javaslatot (mérési és bírságrendeleti tolerancia, felrakó bírságolási lehetősége) megvitatását és alkalmazását, továbbá segítse elő annak a közös mérési napnak a megszervezését, amely eloszlathatja a rendszerrel kapcsolatban aggályokat.

A teljes levelet 

olvashatja el.


MKFE kommunikáció

 

Bertók Zoltán Bertók Zoltán Gerulus Kft. Gerulus Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Nagy Imre Nagy Imre Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Teherporta Kft. Teherporta Kft. VERES Kft. VERES Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Gerulus Kft. Gerulus Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Nagy Imre Nagy Imre Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Teherporta Kft. Teherporta Kft. VERES Kft. VERES Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft.