Mellékutak használatával összefüggő jogszabály-módosítást kezdeményeznek az érdekképviseletek

A KRESZ tehergépjárművek közlekedésére vonatkozó szabályainak módosítását kezdeményezik az érdekképviseletek annak érdekében, hogy a tehergépjárművek az úti céljuk (le- és felrakó vagy telephely) megközelítésekor az azzal azonos megyében lévő mellékutakat – a súlykorlátozások figyelembevétele mellett –, távolság megkötés nélkül, szabadon használhassák.

A KRESZ 48. § (15) bekezdését érintően az MKFE, a NiT Hungary és a FUVOSZ javasolja az elengedhetetlenül szükséges távolság feltétel törlését a jogszabályból annak érdekében, hogy a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeg feletti jármű, járműszerelvény a telephelye, a fel- vagy lerakóhelye megyéjében jogosult legyen a mellékutakat szabadon használni.

Ezzel – a közlekedésbiztonság (pl. súlykorlátozás) betartása mellett – a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe véve a lehető legrövidebb útvonalakat tudják észszerűen, jogszerűen és kiszámítható módon használni a fuvarozók. A módosítás ezen túl megszüntetné a jogszabály eltérő értelmezésből eredő hatósági eljárásokat, szankciókat, továbbá a fuvarozók nem kényszerülnének indokolatlanul hosszú kerülőutak megtételére.

A Dr. Mosóczi László közlekedéspolitikai államtitkárnak megküldött levelet IDE» kattintva olvashatja teljes terjedelmében.

 

MKFE Kommunikáció

Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. NTS Kft. NTS Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Transvinning Kft. Transvinning Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. VERES Kft. VERES Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Ivanov György Ivanov György KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. NTS Kft. NTS Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Transvinning Kft. Transvinning Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. VERES Kft. VERES Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Ivanov György Ivanov György KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft.