Mellékutak használatával összefüggő jogszabály-módosítást kezdeményeznek az érdekképviseletek

A KRESZ tehergépjárművek közlekedésére vonatkozó szabályainak módosítását kezdeményezik az érdekképviseletek annak érdekében, hogy a tehergépjárművek az úti céljuk (le- és felrakó vagy telephely) megközelítésekor az azzal azonos megyében lévő mellékutakat – a súlykorlátozások figyelembevétele mellett –, távolság megkötés nélkül, szabadon használhassák.

A KRESZ 48. § (15) bekezdését érintően az MKFE, a NiT Hungary és a FUVOSZ javasolja az elengedhetetlenül szükséges távolság feltétel törlését a jogszabályból annak érdekében, hogy a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeg feletti jármű, járműszerelvény a telephelye, a fel- vagy lerakóhelye megyéjében jogosult legyen a mellékutakat szabadon használni.

Ezzel – a közlekedésbiztonság (pl. súlykorlátozás) betartása mellett – a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe véve a lehető legrövidebb útvonalakat tudják észszerűen, jogszerűen és kiszámítható módon használni a fuvarozók. A módosítás ezen túl megszüntetné a jogszabály eltérő értelmezésből eredő hatósági eljárásokat, szankciókat, továbbá a fuvarozók nem kényszerülnének indokolatlanul hosszú kerülőutak megtételére.

A Dr. Mosóczi László közlekedéspolitikai államtitkárnak megküldött levelet IDE» kattintva olvashatja teljes terjedelmében.

 

MKFE Kommunikáció

BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. WSZL WSZL Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. K és V KFT. K és V KFT. MÉK Kft. MÉK Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Kolesza György Kolesza György Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. WSZL WSZL Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. K és V KFT. K és V KFT. MÉK Kft. MÉK Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Kolesza György Kolesza György Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft