Téli üzemmódra váltott a Magyar Közút

Téli üzemmódra váltott a Magyar Közút

Az országosan 32 ezer kilométernyi gyorsforgalmi-, fő- és mellékút üzemeltetéséért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2021-ben is az ország teljes területén téli üzemmódra, ezzel együtt 0-24 órás szolgálatra vált november 10-től — tudatta közleményében a társaság.

A közútkezelő a 2021-22-es téli szezonban hazánk közúthálózatán összesen 915 nehézgépjárművet, 160 rakodógépet és 158 hómarót mozgósíthat, és a következő hónapokban mintegy 3.700-an dolgoznak váltott, 12 órás műszakokban a szükséges téli útüzemeltetési feladatok ellátásán, koordinációján. Az útszóró anyagok készlete és pótlási lehetősége egész télen rendelkezésre áll. A társaság 488 kilométernyi útszakaszon már felállította a hófogó rácsokat és hálókat.


Fontos tudni, hogy a Magyar Közút a hóeltakarítási és síkosságmentesítési feladatait mindig pontosan előre meghatározott prioritási ütemterv szerint végzi: a gépek mindig először a gyorsforgalmi utakat, majd a főútvonalakat teszik járhatóvá, és csak ezek után kerülhet sor a mellékutak megtisztítására. Egy-egy munkagép szintén kijelölt útvonalterv szerint dolgozik, fordulókörének időtartamát erősen befolyásolja a pillanatnyi időjárás, a havazás intenzitása. A közútkezelő a közleményével egyidejűleg rövid kisfilmben is bemutatja a téli útüzemeltetés sajátosságait és a járatok tervezésének módszerét.


tovább a Magyar Közút közleményére »


VONATKOZÓ KRESZ-SZABÁLY — Olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára két vagy több forgalmi sáv van kijelölve, az azonos irányban valamennyi forgalmi sávban — egymás mellett haladó — hó eltakarítást végző és figyelmeztető jelzést használó járműveket tilos megelőzni. Az ilyen gépjárművek mögött a követési távolságot fokozott óvatossággal kell megválasztani (1/1975. évi KPM-BM egy. rend. 42. § 5. bek.).

COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. K és V KFT. K és V KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Persped Kft. Persped Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. K és V KFT. K és V KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Persped Kft. Persped Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft.