IRU-diploma 2021 - Tóth Péter helyettes államtitkár és Verestóy Attila alelnök is köszöntötte a kitüntetett gépkocsivezetőket

Május 21-én 18 MKFE tagvállalkozás csaknem 100 gépkocsivezetője vette át az IRU-diplomáját a budaörsi Holiday Inn Hotelben. A kitüntetésben azok a kollégák részesülhetnek, akik legalább 2 évtizedes szakmai gyakorlattal és 1 millió balesetmentesen levezetett kilométerrel büszkélkedhetnek. Az IRU, a Fuvarozók Nemzetközi Világszervezete 1967 óta ítéli oda ezt a rangos elismerést a világ minden táján, s a kitüntetettek rangsorában mindig előkelő helyen szerepelnek a magyar gépkocsivezetők. A budapesti díszoklevél átadón Barna Zsolt elnök meghívására részt vett Tóth Péter helyettes államtitkár, Verestóy Attila, a TESZ alelnöke és Ignácz József Péter, az MKFE leköszönő elnöke is.


A mintegy 150 fő részvételével megtartott ünnepélyen Barna Zsolt MKFE elnök mellett köszöntőt mondott Tóth Péter helyettes államtitkár, Ignácz József Péter és Verestóy Attila is.

Barna Zsolt beszédében elismeréssel szólt a gépkocsivezetők áldozatos munkájáról, ugyanakkor kiemelte, hogy a rangos díjhoz nagyban hozzájárulnak a kollégák családtagjai is, akik a háttérből segítik, támogatják szeretteiket. „Önökön múlik, hogy a járművek és a rakomány biztonsággal célba érjen, ugyanakkor elvitathatatlan azoknak a hozzátartozóknak a szerepe is, akik mindezt csendesen, számunkra sokszor láthatatlanul a háttérből segítik – mondta Barna Zsolt. – Ezért ennek a diplomának egy szelete őket is megilleti. Köszönjük kedves családtagok, hogy támogatják, segítik gépkocsivezetőinket!”


Barna Zsolt


Tóth Péter helyettes államtitkár köszönetét fejezte ki a hivatásos gépkocsivezetőknek. „Köszönjük, hogy szakértelmükkel, kitartásukkal és türelmükkel biztosítják, hogy az áruk eljussanak az ország és Európa minden pontjára. Hálával tartozunk önöknek, hogy áldozatos munkájukkal biztosítják a nemzetgazdaság működését, hogy nap mint nap azért dolgoznak, hogy a magyar lakosság ellátása zavartalan legyen – mondta a helyettes államtitkár. – Külön köszönjük, hogy akkor sem adták fel, akkor is kitartottak, amikor az elmúlt években a koronavírus járvány nehezítette az életünket, és számos akadályt gördített önök elé is a munkavégzésük során.”



Tóth Péter


Ignácz József Péter a gépkocsivezetői hivatás egyre nehezebb feltételrendszeréről szólva kiemelte: „Az elmúlt évtizedekben folyamatosan szigorodtak a szakmánkat övező szabályok és kritériumok. A legutolsó időkben mindezt tetézte a járványhelyzet, s most egy háború is dúl a közelünkben, ami újabb komoly átalakulást hozott és hozhat a munkánkban. Ez a díj tehát, tisztelt kollégák, a hivatásos gépkocsivezetők Oscar-díja is egyben! – mondta Ignácz József Péter.


Ignácz József Péter

A díjátadót záró pezsgős koccintáson Verestóy Attila, a Teherfuvarozók Európai Szakszervezetének alelnöke köszöntötte a gépkocsivezetőket és hozzátartozóikat.

   
Verestóy Attila   Gál István, Tóth Péter, Ignácz József Péter, Barna Zsolt, Verestóy Attila
 



Fotók: Kövesdi Réka, Kurdi Zoltán, MKFE
MKFE Kommunikáció
VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. WSZL WSZL Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Mancsi Kft. Mancsi Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. K és V KFT. K és V KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Ivanov György Ivanov György VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Végvári András Végvári András VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. WSZL WSZL Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Mancsi Kft. Mancsi Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. K és V KFT. K és V KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Ivanov György Ivanov György VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Végvári András Végvári András