Az érdekképviselek nyílt levele budapesti Közgyűlésnek

A budapesti turizmus szempontjából kiemelt fontosságú a budai Várnegyed megközelítésének kérdése, amellyel buszos vállalkozásaink érintettsége miatt kiemelten foglalkozik az MKFE. Mint arról korábban beszámoltunk, a Kúria Önkormányzati Tanácsa október végén megsemmisítette az I. Kerület Budavári Önkormányzat azon rendelkezéseit, amelyek korlátozni kívánták az autóbuszok behajtását a Várkerületbe. A döntést követően az érdekképviseletek ismét párbeszédet kezdeményeztek a várkerületi képviselő-testülettel, de érdemi egyeztetés helyett arról szereztek tudomást, hogy a 2024. november 27-ei Fővárosi Közgyűlés napirendjére vett parkolási rendelet egy olyan ponttal egészült ki, amely védett övezetté nyilvánítaná a Hunyadi János utat és a Palota utat, s ezzel a fővárostól az I. kerület hatáskörébe kerülne át a behajtási hozzájárulások kiadása. Az érdekképviseletek nyílt levélben tiltakoznak az előzetes egyeztetés nélkül a rendelettervezetbe csempészett pont ellen.

Október közepén már beszámoltunk a Kúria döntéséről», amely megsemmisítette az I. kerületi önkormányzat azon rendeletét, amely engedélyhez kötötte a turistabuszok behajtását a Várba. Az érdekképviseletek abban bíztak, hogy a döntést követően egyeztetéseket kezdhet a szakma a kerülettel, és mindenki számára megnyugtató módon rendeződhet a kérdés. Ezzel szemben a turisztikai és szakmai érdekképviseleti szervezetek a hét elején arról szereztek tudomást, hogy a 2024. november 27-ei Fővárosi Közgyűlés» a parkolási rendelet egy olyan módosításáról is tárgyal, amely a Hunyadi János út - Palota út szakaszt védett övezetté nyilvánítaná.

Egy ilyen módosítás következménye az lenne, hogy az érintett útszakaszok fölötti rendelkezési jogot kizárólag az I. kerület Önkormányzata gyakorolná, ami egyúttal azt is jelentené, hogy önkormányzat rendelet útján újfent megtilthatná a turistabuszok számára a behajtást, amelyet immár a Kúria sem bírálhatna felül. Mivel a szakmai szervezetekkel nem volt egyeztetés ebben a kérdésben, hét turisztikai érdekképviselettel, köztük társegyesületünkkel, a NiT Hungaryvel közösen nyílt levelet küldtünk meg tegnap Karácsony Gergely főpolgármester és a Fővárosi Közgyűlés képviselői felé.

A levél a budai Vár turizmusának és a nemzetgazdasági szempontból nélkülözhetetlen budapesti turizmusnak a szerepét hangsúlyozza, miközben felhívtuk rá a képviselő-testület figyelmét, hogy a buszok kitiltása már rövid távon is súlyos károkat okozhat Budapest és Magyarország idegenforgalma számára. A Vár és környéke kiemelt turisztikai látványosság, ennélfogva látogatók millióit vonzza a fővárosba évente. Amennyiben a Várnegyed megközelítése bizonytalanná és kiszámíthatatlanná válik, a turistabuszokhoz kapcsolódó és azokat kiszolgáló turisztikai szolgáltatások is ellehetetlenülhetnek, ami Budapest turisztikai vonzerejének, pozíciójának gyengüléséhez és jelentős idegenforgalmi bevételkieséshez vezethet.

Ennek elkerülése érdekében a szakmai szervezetek többoldalú tárgyalásokat kezdeményeznek, hogy minden fél számára elfogadható megoldás születhessen ebben az évek óta húzódó kérdésben. Meggyőződésünk, hogy a budapesti turizmus fenntartható és összeegyeztethető az I. kerület lakosainak érdekeivel, ám ehhez elengedhetetlen, hogy a döntéshozók és az érdekképviseletek között párbeszéd alakuljon ki. Ehhez az is szükséges, hogy a Fővárosi Közgyűlés ne fogadja el az I. kerületre vonatkozó módosításokat, és a Várnegyed vezetése megkezdje azokat a többoldalú egyeztetéseket, amelynek eredményeképp a budai Vár továbbra is Budapest egyik legfontosabb turisztikai célpontja maradhat.


A hét érdekképviselet Karácsony Gergely főpolgármester úrnak és a Fővárosi Közgyűlésnek írt nyílt levele»

Az MKFE és NiT Hungary közös sajtóközleménye»


MKFE Kommunikáció

Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Végvári András Végvári András Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. NTS Kft. NTS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. WSZL WSZL VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Persped Kft. Persped Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. STV Kft. STV Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. KOPP KFT. KOPP KFT. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Végvári András Végvári András Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. NTS Kft. NTS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. WSZL WSZL VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Persped Kft. Persped Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. STV Kft. STV Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. KOPP KFT. KOPP KFT. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft.