Rövidebb lesz a Szent István napi kamionstop

Rövidebb lesz a Szent István napi kamionstop

Az MKFE kérésének eleget téve a közlekedési tárca éjszakai szabad időablakot nyitott Szent István ünnepének kamionstopján, így a nehéz-tehergépjárművek közlekedési korlátozása nem kedden éjjel, hanem csak 2025. augusztus 20-án (szerdán) reggel 06:00 órakor kezdődik.

Mint az Építési és Közlekedési Minisztérium közleményben tudatta: a kedvező intézkedésre a szakmai szervezetek kérésére és az áruellátás zavartalanságának biztosítása érdekében, az árukárok megelőzése miatt kerül sor. A fuvarozó vállalkozások ezáltal rugalmasabban szervezhetik feladataikat.


Egyesületünk régóta folytat egyeztetéseket a minisztériummal annak érdekében, hogy a hazai utakon állandó szabad éjszakai időablakkal minden hétvégére általános mentesség legyen bevezetve, így a 7,5 t össztömeg feletti nehéz-tehergépjárművek a személygépjárművek által ki nem használt 22:00 órától 06:00 óráig terjedő időszakban is végezhetnék munkájukat.


Bár a korlátozásra vonatkozó jogszabály általános módosítása még nem történt meg, azonban az előttünk álló, 2025. augusztus 20-i ünnepen a fenti elv mentén — külön kérésünkre — a korlátozás szabad éjszakai időablakos lesz, így a szállító-fuvarozó vállalkozásoknak csak Szent István napján reggel 06:00 órakor kell megállniuk.


Az alábbiak szerint alakul a nehéz-tehergépjárművek közlekedésének korlátozási időszaka Magyarországon:

2025. augusztus 20-án (szerdán) 06:00 órától » 22:00 óráig
(a tilalom minden 7,5 t legnagyobb megengedett össztömeg feletti tehergépjárműre vonatkozik!)


ÁLTALÁNOS KIVÉTELEK MAGYARORSZÁGON — Kamionstop alkalmával teljes alapvető mentességet élveznek az élő állatot, friss tejet, tejterméket, friss és fagyasztott húst és hústerméket, friss pékárut, gyorsan romló élelmiszert, tojást, valamint friss, nyers, nem fagyasztott, nem szárított, nem feldolgozott zöldséget és gyümölcsöt, gabonát stb. szállító — illetve ilyen szállítási cél érdekében a fel- és lerakóhely között, továbbá azok és a telephely viszonylatában üresen közlekedő — tehergépkocsik.

Ezen kívül a közlekedési korlátozás alól mentesülők körét a 190/2008-as kormányrendelet 5. §-a rögzíti, melyet mindig megtalál honlapunk nyitóoldalán, a közlekedési korlátozásoknál vagy közvetlenül itt (MEGNYITÁS »).


ÉLELMISZEREK ÉS EGYÉB MENTESSÉGEK — Ha Ön romlandó élelmiszert szállít vagy fuvaroz, a menetokmányon mindenképpen legyen feltüntetve, hogy „romlandó” (nemzetközi menet- ill. fuvarlevélen angolul: „perishable”)! Szintén lényeges, hogy a mentességek egyes eseteiben a tehergépjármű vezetőjének menetokmányként a fedélzeten kell tartania a megbízó vagy a szállító által kitöltött iratot, azaz a kormányrendelet 4. melléklete szerinti tartalommal kiállított nyilatkozatot. Tehergépjárműve rakterének négy külső oldalát ne felejtse el megjelölni a kamionos boltokban beszerezhető vagy az MKFE-nél is megrendelhető   d     matricával (romlandó élelmiszer)! A mezőgazdasági eredetű árut szállító fuvareszközt    a   matricával jelölje!


HUMANITÁRIUS SEGÉLYSZÁLLÍTMÁNYOK — Szintén mentességet élvez a humanitárius szervezet kezdeményezése alapján humanitárius jellegűként kezelt küldemények szállítását végző legalább EURO 3-as besorolású tehergépjármű; de júliusban és augusztusban csak akkor, ha nem érinti a rendelet 3. mellékletében felsorolt útvonalakat (ld. fent, a hazagurulásnál). A vezetőnek menetokmányként itt is mindig a fedélzeten kell tartania a megbízó vagy a szállító által kitöltött iratot, azaz a kormányrendelet 4. melléklete szerinti tartalommal kiállított nyilatkozatot.


HOGYAN LEHET HAZAGURULNI A TELEPHELYIG, HA MÁR ELKEZDŐDÖTT A KAMIONSTOP? — A külföldről hazatérő nehéz-tehergépjárművek az államhatártól a magyarországi telephelyig vagy az első lerakóhelyig „elgurulhatnak” júliusban és augusztusban kamionstop ideje alatt is, de a hétvégi vagy ünnepnapi korlátozás idején nem vehetik igénybe a 190/2008-as kormányrendelet 3. mellékletében felsorolt 19 alábbi útszakaszt:

a) M7-es autópálya teljes hosszában
b) 2-es főút Budapesttől a 2-es főút 39+150 km-szelvényéig és az M2-es autóút 2. és 12. sz. főúti csomópontjától a 2-es főút Parassapusztáig
c) 2/A autóút teljes hosszában
d) 6-os főút Dunaújváros és Budapest között
e) 7-es főút
f) 10-es főút Dorog és Budapest között
g) 11-es főút Esztergom és Budapest között
h) 12-es főút teljes hosszában
i) 1201 jelű út teljes hosszában
j) 51-es főút az 510-es főúttal alkotott csomópontja és Dömsöd között
k) 71-es főút teljes hosszában
l) 76-os főút a 71-es és 7-es főutakkal alkotott csomópontok között és Zalaapáti és a 71-es főút között
m) 55-ös főút Alsónyék és Baja között
n) 82-es főút a 8-as főúttól Veszprémvarsányig
o) 84-es főút Sümegtől a 71-es főútig
p) 33-as főút Dormándtól Debrecenig
q) 86-os főút Jánossomorja és Nemesbőd között; Körmend és Zalabaksa között
r) 37-es főút Miskolc és Sátoraljaújhely között
s) 38-as főút a 37-es főúttal alkotott csomópontja és Rakamaz között


kamiontop alá eső szállítások külön engedélyeztetése (2. alfejezet) »
fővárosi és vármegyei kormányhivatalok közlekedési főfelügyelőségeinek elérhetőségei »

 

KÖZLEKEDÉSI KORLÁTOZÁSOK EURÓPÁBAN — 2025. AUGUSZTUS »

 

GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Teleki János Teleki János BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Nagy Imre Nagy Imre Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Persped Kft. Persped Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Teleki János Teleki János BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Nagy Imre Nagy Imre Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Persped Kft. Persped Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft.