Tour de Hongrie 2026 — lezárások, terelések

Tour de Hongrie 2026 — lezárások, terelések

2026-ban immár 47. alkalommal indul útjára a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny, mely ebben az évben 2026. május 13-án (szerdán) rajtol. A program a „nulladik nappal” azonban már május 12-én elkezdődik Gyulán, majd május 17-én (vasárnap) zárul Veszprémben. A mezőny útja mentén lezárásokra és terelésekre kell számítani a Dél-Alföldön, a Dél-Dunántúlon illetve a Balaton-felvidéken.


A rendezvényen 114 résztvevő méri össze erejét a 836 kilométert kitevő magyarországi távon, mely öt nagy szakaszból áll. A rendőrök és helyszínbiztosítók csak annyi időre zárják le a mezőny által érintett utakat, amennyire szükséges, hogy ne akadályozzák a gépjárművel közlekedőket. Ebben az évben a rendezvény nem érinti Budapestet.


ORSZÁGOS ÚTVONALAK:

1. szakasz: 2026. május 13. (szerda): Gyula-Békéscsaba
2. szakasz: 2026. május 14. (csütörtök): Szarvas-Paks
3. szakasz: 2026. május 15. (péntek): Kaposvár-Szekszárd
4. szakasz: 2026. május 16. (szombat): Mohács-Pécs
5. szakasz: 2026. május 17. (vasárnap): Balatonalmádi-Veszprém


térképen az országos szakaszok forgalomkorlátozással »

szakaszok, térképek, tudnivalók »

 

TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Gál Sándor Gál Sándor Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. World Logistik Kft. World Logistik Kft. K és V KFT. K és V KFT. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Gál Sándor Gál Sándor Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. World Logistik Kft. World Logistik Kft. K és V KFT. K és V KFT. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft.