Díjmentes állami adatbázisokkal üzérkednek

Díjmentes állami adatbázisokkal üzérkednek

Hasznos tudnivaló a vállalkozásoknak, hogy az internetes lehetőségek kiszélesedése révén kiépülő szürkegazdaságban olyan üzérek tevékenykednek, akik az állam által díjmentesen kínált szolgáltatásokat díj ellenében értékesítik. Sok vállalkozás úgy veszi igénybe a szolgáltatásokat, hogy nem tudja, hogy egyébként az díjmentesen is elérhető lenne. Akad olyan csaló is, aki díjfizetési felszólítást küld a vállalkozásoknak.


Az Igazságügyi Minisztérium arra figyelmezteti a felhasználókat, hogy ismeretlen személyek az e-cégjegyzék céginformációs adatbázisát és a vállalkozások adatainak megjelenítését valótlanul díjköteles szolgáltatásnak tüntetik fel, és a cégeket telefonon a jövőbeni szolgáltatási igénybevétele érdekében díjfizetésre szólítják fel, illetve ennek elmaradása esetén a szolgáltatás megszüntetését vetítik előre, valamint a korábban igénybe vett szolgáltatás ellenértékének felszámítását helyezik kilátásba. Fontos tudni, hogy a Céginformációs Szolgálat a https://www.e-cegjegyzek.hu oldalon való megjelenésért díjazást nem kér, ilyen irányú telefonos vagy e-mail útján történő megkeresést a cégeknek nem küld.


Hasonló üzérek jelentek meg az ingatlannyilvántartási, földhivatali, energetikai stb. területeken, melyek adatbázisát a magyar állam szintén díjmentesen biztosítja az állampolgárok számára. Ugyancsak díjmentes a gépjármű-nyilvántartás, a műszaki adatok, forgalombahelyezési státusz és kilométeróraállás lekérdezése, valamint 2026 júniusától az Elektronikus Térségi Tervezési és Építésügyi Rendszer (ÉTDR).

Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. WSZL WSZL SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Teleki János Teleki János MG Sped Kft. MG Sped Kft. Persped Kft. Persped Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. WSZL WSZL SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Teleki János Teleki János MG Sped Kft. MG Sped Kft. Persped Kft. Persped Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V.