Az üzemanyagár támogatás kiterjesztését kérjük a Kormánytól

Az üzemanyagár támogatás kiterjesztését kérjük a Kormánytól

Magyar Péter hétfői parlamenti felszólalásában bejelentette», hogy a Kormány a szerdai ülésén egyeztet a magas üzemanyagárak kompenzációjának lehetőségéről. A Miniszterelnök az expozéjában a lakosság és az agrárium támogatását említette meg, ezért Egyesületünk 2026. szeptember 8-án levélben fordult Magyar Péterhez, valamint Kapitány István és Vitézy Dávid miniszterekhez, arra kérve a Kormányt, hogy a kompenzációt a korábbi gyakorlat szerint terjesszék ki a magyar közúti személy- és áruszállító vállalkozásokra is.


Az MKFE elnöke a Miniszterelnöknek és a gazdasági, valamint közlekedési miniszternek címzett levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy az alágazat szereplőinek működését az elmúlt 2-3 évben olyan külső körülmények befolyásolták, amelyek – kormányzati döntések híján – lenullázták a cégek rentabilitását, visszafogták a hatékonyságot és gyengítették a vállalkozások piaci pozícióit. Az eurós elszámolással, de túlnyomórészt forint költségekkel működő cégeket kritikus helyzetbe hozta a forint gyors és váratlan megerősödése is, az ebből következő veszteséget nem tudta áthárítani az alágazat a megbízókra, ami kritikus helyzetet, és tömeges cégbezárásokat okozott, elsősorban az alágazat mintegy 80-90 %-át kitevő KKV szereplők között.


Veres Balázs a levelében arra is rámutatott, hogy az energiaválságra reagálva számos európai országban született már döntés a közúti szállítás támogatására, az most kialakult helyzetben pedig időszerű az azonnali döntések meghozatala az ellátási láncot működtető fuvarozó vállalkozások terheinek csökkentése, ezért Kormánynak arról is döntenie kellene, hogy milyen formában valósulhat meg a magyar hatóság által kiadott fuvarozói engedéllyel rendelkező hazai cégek kereskedelmi gázolaj vásárlásainak támogatása – üzemanyagkutas és belső, telephelyi kutas beszerzés esetén egyaránt.


A Miniszterelnöknek megküldött levelet teljes terjedelmében IDE » kattintva olvashatja el.

VERES Kft. VERES Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Teleki János Teleki János Dömötör Tamás Dömötör Tamás GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Persped Kft. Persped Kft. Gál Sándor Gál Sándor KOPP KFT. KOPP KFT. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Nagy Imre Nagy Imre Ivanov György Ivanov György Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Kerekes Kft. Kerekes Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. VERES Kft. VERES Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Teleki János Teleki János Dömötör Tamás Dömötör Tamás GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Persped Kft. Persped Kft. Gál Sándor Gál Sándor KOPP KFT. KOPP KFT. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Nagy Imre Nagy Imre Ivanov György Ivanov György Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Kerekes Kft. Kerekes Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft.