Hamis CMR-rel loptak Pest megyében – keresik őket!


A szakmát érintő újabb kellemetlenségről számolunk be: a tavaszi eseménysorozathoz hasonló bűncselekmény történt tagunkkal, a Szegeden székelő Á-SZ-F 5000 Kft.-vel, amikor a cég nevében ismeretlen elkövetők rakományt vettek fel, majd azzal nyomtalanul eltűntek. Az MKFE-tag Á-SZ-F 5000 Kft. nevének tisztázását kérte egyesületünk hírcsatornáin keresztül.

Az idegenek 2011. július 3-án (vasárnap) a Ceglédhez közeli Nyáregyházán egy telephely árukiadójához bejelentkezve az Á-SZ-F 5000 Kft. alkalmazottainak adták ki magukat, és hamis cégbélyegzővel, hamis CMR-biztosítással a zsebükben a JEE-722-es lopott  rendszámmal felszerelt, hűtős járműszerelvényre 21 tonna meggyet rakodtak fel, mely áruval ismeretlen helyre távoztak (a pótkocsiról nincs adatunk). A sértett az ügyben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon feljelentést tett. A tettest vagy tetteseket keresik.


Tagunk, aki jó hírnevét továbbra is szeretné megőrizni, arra kéri a fuvarozó kollégákat és a megbízókat: ha az esetről vagy a feltételezett tettesekről érdemi információval szolgálni tudnak, hívják a 06 (20) 388 9738-as telefonszámot, vagy értesítsék a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságot!


Bevett bűnözői trükkök, hasonló esetek

Hasonló esetről legutoljára alig két hónappal ezelőtt, május derekán adtunk hírt. Akkor négy kamion teljes rakományát sikerült megkaparintaniuk azoknak a szélhámosoknak, akik szintén egy valós fuvarozó vállalkozás nevével éltek vissza. Ők még vakmerőbbek voltak: a mit sem sejtő fuvarozó nevében nemcsak biztosítást kötöttek, hanem hitelt vettek fel, telefonokat vásároltak, fuvarbörzén regisztráltak, és hamis jármű-okmányokat állítottak ki.


Az esetekről való tudósítást azért tartjuk mindenképpen fontosnak, hogy a jóhiszemű fuvarozó vállalkozások (és más megrendelők) ne lehessenek csalás áldozatai. Az alábbi bűnelkövetési módszer sajnos nem újkeletű dolog. Az utóbbi egy-másfél évben többször is előfordult már, hogy hamis biztosítási dokumentumokkal, kitalált kötvényszámokkal vagy hamisított fedezetigazolásokkal ismeretlen elkövetők tisztességes megrendelőket vagy fuvarozókat próbáltak meg félrevezetni. Mivel a bűnözők ezáltal igen nagy anyagi kárt okozhatnak a fuvarozóknak, azt tanácsoljuk a fuvarozóknak: a legcsekélyebb gyanú esetén mindenképpen keressék meg az okmányt kiállító biztosítótársaságot, s ellenőriztessék a biztosításkötések adatainak valódiságát! Mint a fenti esetek is igazolják: mindenképpen hasznos, ha mindezekről a bevett trükkökről a vállalkozásvezető tájékoztatja az árukiadókat, divízió-vezetőket és raktárosokat, hiszen az ő éberségükön is sok múlhat.


Kapcsolódó anyagaink:

Ál-fuvarozók vitték a rakományt (2010-05-11) »

Ne hagyjuk becsapni magunkat! (2009-10-01) »

 

ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. KOPP KFT. KOPP KFT. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. K és V KFT. K és V KFT. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. KOPP KFT. KOPP KFT. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. K és V KFT. K és V KFT. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft.