Egységes elsősegély-doboz itthon 2013. január 1-jétől

Mint decemberben jeleztük, Magyarországon azokon a (már forgalomba helyezett) járműveken, melyeken esetleg még nem az új szabályok szerint összeállított elsősegély-felszerelés van, a régi dobozokat ki kell cserélni, ha azok még nem tartalmazzák a jogszabályban felsorolt elemeket.

A cserére 2013. január 1-ig adott módot a vonatkozó rendelet, azonban pánikra nincs ok, hiszen sok elsősegélyfelszerelés-értékesítő már a korábbi csomagokat is a 2013-as változásra tekintettel állította össze. (A rendőr elvileg bírságolhat is a régi tartalommal töltött felszerelés miatt, azonban az év első napjaiban nem jutott el olyan hír hozzánk, hogy erre példa lett volna.) Arra a kérdésre, hogy melyek az elsősegély-felszerelés kötelező, egységes elemei, a 6/1990-es KÖHÉM rendelet 106. §-a adja meg a választ (ld. a lenti jogszabályrészletet). Különféle kategóriájú csomagokat hazai webáruházak honlapjain lehet rendelni ».


Jogszabály-magyarázat (PDF) »


MINDENKINEK JOGSZABÁLYI KÖTELEZETTSÉGE A SEGÍTSÉGNYÚJTÁS — Noha a segítségnyújtási kötelezettséget általánosságban már 1972-ben törvény írta elő hazánkban, mégis idevágó újdonság, hogy a jogalkotók 2012. szeptember 1-i hatállyal bevezették a KRESZ-be, hogy személyi sérüléses balesetnél a balesetben nem érintett járművek vezetői is kötelesek a bajba jutottak segítségére sietni elsősegély-dobozukkal (tűz esetén poroltókészülékeikkel).

 

TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. VERES Kft. VERES Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Artur '95 BT. Artur '95 BT. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Gál Sándor Gál Sándor Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. VERES Kft. VERES Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Artur '95 BT. Artur '95 BT. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Gál Sándor Gál Sándor Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft.