Balesetet okozott a kamionról lerepülő jégtömb

Életet menthet, ha a tehergépkocsi vezetője
időnként lekotorja a jeget a járműről

Közlekedési baleset történt március 18-án reggel a 14-es főút Győrhöz közeli szakaszán, mikor egy nyerges járműszerelvény ponyvájáról lehulló jégtömb a vele szemben haladó kamionnak repült, beszakította annak szélvédőjét, személyi sérülést okozott, majd továbbvágódva beszállt egy terepjáró utasterébe. A főutat teljes szélességében le kellett zárni, azt csak délelőtt nyitották meg. A lehulló jég jelensége nem gyakori, de annál nagyobb balesetveszélyt rejt magában...

Rendszerint ez akkor fordul elő, amikor a hőmérséklet nappal fagypont fölé emelkedik, ellenben alkonyat után gyorsan hűl a levegő, s a hosszú, főként kristálytiszta és szélcsendes éjszakákon csikorgó hideg van. A jármű tetején (különösen ponyvás kocsiknál a ponyva homorulatában) összegyűlt hóolvadék éjszaka jégtömbbé fagy. Ennek darabjai menet közben leválnak, s a közlekedés többi résztvevőjére hullhatnak. A jég — jobb ívű kanyarokban — a szembe jövőkre, vagy a tehergépjármű körforgalomban való fordulásakor az elsőbbségadásra kötelezett autók szélvédőjére repülhet a centrifugális erő hatására. (Ilyen helyeken telente ezért lehet gyakran féltégla méretű jégdarabokat látni a padkán.)


 
Téli időben célszerű tehát, ha a tehergépjárművek vezetői legalább reggelente meggyőződnek arról: a jármű tetején, a ponyva homorulatában összegyűlt olvadék éjszaka nem fagyott-e jégtömbbé. Ausztria autópályáinak kezelője, az ASFINAG külön tájékoztatójában is kitér erre a jelenségre; sőt, a társaság egyes autópályák mellett (A 9-es, A 10-es, A 12-es, A 14-es) speciális takarítóállványokat helyezett el, melyek mellé a járművel be lehet húzódni, s a gépkocsivezető az állvány létráján felmászva le tudja kotorni a jeget a jármű tetejéről. Az ilyen helyeket az itt látható, sárga tábla jelöli.

Nyomtassa ki ezt a cikket gépkocsivezetőjének!

 

BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Végvári András Végvári András PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. VERES Kft. VERES Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. NTS Kft. NTS Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Lévai László Lévai László Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Végvári András Végvári András PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. VERES Kft. VERES Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. NTS Kft. NTS Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Lévai László Lévai László Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft.